ZETApress

hírportál

Mazsi kutyafuttában

Izgatottan vártam a rajtot négylábú társaimmal együtt az Állatorvos-tudományi Egyetem előtt szombat délután. Az első hazai kutyafuttára készültünk, ahol gazdáinkkal együtt kellett végigfutni a közel 2500 méteres távot. A verseny nem újkeletű Európában, hiszen a határainkon túl gyakran megrendezik. Idehaza a Felelős Állatbarátok Egyesülete és az egyetem vállalta magára a szervezést.

Több százan jelentkeztünk a versenyre. Az élelmesebb gazdik előneveztek az interneten, s ők a rajtnál ajándék pólót, kendőt és baseball sapkát kaptak. A később ébredőknek, a helyszínen nevezőknek ez már nem jutott. Oda se neki, nem az ajándék, hanem a részvétel a fontos!

Több korosztály képviselte magát úgy a négylábúak, mint gazdáink körében. A legfiatalabb kutyus három hónapos, míg a legidősebb ötször három éves volt. Őket a célban külön jutalom várta. Jómagam ötéves vizsla szukaként korban a középmezőnyben foglaltam helyet. Akadt gazdi, aki két kutyát futattot, s volt kutyus, akit két gazdi kísért.

Nem féltem a megmérettetéstől, mert gazdámmal reggelente sokat futok a Duna parton. Igaz ott nem pórázon kell mellette mennem, ott kedvemre rohangálhatok, de így is együtt vagyunk, így is mozgunk a jó levegőn. A szombati versenyen viszont kellett a póráz. A szájkosártól szerencsére eltekintettek a rendezők. Nem is értem, melyik állatkínzó találhatta ezt ki, s rendelte el bizonyos helyzetekre. Itt a versenyen sok kutyus és sok gazdi volt együtt, s mégsem estünk egymás torkának.

A Marek József utcából indultunk el 15 órakor. Rendőrök biztosítottak nekünk szabad áthaladást a Dózsa György úton, miközben a leállított trolibusz utasai integettek a jármű ablakából. A sort az úttisztítók zárták, mert mindig a környezet védelme a legfontosabb.

Az Olof Palme sétányon át értük el a Városligeti tó partját, ahol a célban gazdáink emléklapot vehettek át. Nem csak az első három helyezettet jutalmazták, hanem három párost is kisorsoltak a célba érkezettek közül. Az egyetlen gazdit, akit rolleron húzott kutyája, meleg kézfogással jutalmaztak produkciójáért. Azt hiszem, hogy a teljesítményt inkább mancsrázással kellett volna elismerni.

A rajtnál és a célnál egyaránt állatorvosok segítettek nekünk. Köztük volt az egykori úszó olimpikon ? a kutyafutta egyik kitalálója ? Dr. Hargitay András is. Dietikusok adtak tanácsokat a helyes táplálkozásról nekünk és gazdáinknak egyaránt. Reklámoztak számos kutyaeledelt is. A sok-sok kutyust operatőrök és fotósok hada kísérte végig a verseny teljes vonalán. Remélem, hogy nem most tették ezt utoljára, mert a versenynek, a kutyafuttának folytatódnia kell. Legközelebb újra elindulunk! ? fogadkozott Mazsi kutya, kinek gondolatait Gazdi jegyezte le.

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Örökbefogadási nap lesz szombaton
  2. Mazsi itt hagyott | ZETApress

Szóljon hozzá!