ZETApress

hírportál

Kutya menhelyet Pápára!

Vigyél haza!Tisztelt Hölgyem/Uram! Tudom, hogy nagyon sok megkeresést kapnak nap, mint nap, én is gyakran kidobálom ezeket, mégis azt kérem, most szánjon rá néhány percet és olvassa el kérésemet ? kezdődik Kovács Csilla Nóra, a Domus Optima Állatmentő és Állatvédő Közhasznú Egyesület elnökének levele.

2000 óta vagyok aktív állat- környezet- és természetvédő, 2011-ig kizárólag saját anyagi forrásból végeztem minden tevékenységet. 2011 óta hivatalosan, minden szükséges engedéllyel, vállalkozóként végzem ezt a sokak által feleslegesnek ítélt, esetleg lenézett, de mindenki számára hasznos és szükséges munkát. Sok támogatóm van, részben az alapító tagjaink, részben önkormányzati, részben egyéb segítő szervezetek, vállalkozások, cégek és magánszemélyek részéről. Megtekinthetőek honlapunkon, a támogatóinkat felsorakoztató slideshow-ban.

Büszke vagyok arra, hogy minden támogatónk a kezdetektől mellettem (mellettünk) áll, és senki nem csalódott a munkámban, hozzáállásomban és az eddig elért eredményeimben. Gondjaim nem a fenntartással, gyógyszer- orvosi és élelmiszerellátással vannak, hiszen ezt eddig is megoldottam, ebben komoly segítségemre vannak állatorvosaink, barátaink, a pápai Katonai Bázis, a Johnson Controlls Kft. (Blue Sky program keretében) és végül, de nem utolsósorban a Spar Magyarország Kft.

Egy év óta részt veszek a Széchenyi Terv T.Á.M.O.P programjában, segítve ezzel az önkormányzati tevékenységből anyagi korlátok miatt kivitelezhetetlen közhasznú munka, egyéb szervezetnél történő biztosítását. Jelenleg Pápateszéren élek és működök, de legnagyobb csalódásomra lakóhelyemen kizárólag a polgármester úr, a jegyző asszony és néhány korrekt család támogat.

Az itteni lakosság összetétele, mentális állapota, iskolázatlansága, valamint az ezekből adódó értetlen, éretlen, visszahúzó, ellenséges magatartása miatt, itt sem dolgozni, sem fejleszteni nem lehetséges, nem is érdemes. Ezért nagyon szeretném, az egyébként jól működő menhelyet, a jól szervezett természet és környezetvédelmi tevékenységet, áthelyezni polgáribb, befogadóbb környezetbe, Pápára. Gondolom, hogy nem kell külön megmagyaráznom, hogy ehhez bizony komoly anyagi bázist kell, hogy megteremtsek.

Kérem, hogy támogassák munkámat egy Önök által meghatározott összeggel, melyet erre az évre fel tudnak ajánlani, hogy terveimet kivitelezhessem. Amennyiben támogatja kérésemet, kérem, hogy a közlemény rovatba tüntesse fel cége, vállalkozása, vagy akár saját nevét, és e-mail címemre küldje el bannerét, weblapcímét, hogy a támogatói listára felvehessem Önöket! Egyesületünk mozgó autójára is nagyon szívesen felteszem a reklámfóliákat. Autónk egész Veszprém megyében naponta mozog, a Pápa-Veszprém- Körmend-Vasvár-Sárvár-Sopron-Győr vonalon, illetve környékén.

Honlapunk nagyon jól optimalizált, több támogatónk is jelezte, hogy sok új ügyfelet köszönhet honlapunk növekvő nézettségének. Amennyiben további kérdése lenne, kérem keressen meg a +36-20-235-0121 mobilszámon, vagy a domusoptima2011@gmail.com e-mailcímen! Adószámunk: 18219825-1-19. Átutalással az Unicredit banki 10918001-00000062-06240008 számlaszámra lehet adományt küldeni. Köszönöm, hogy végigolvasta levelemet, előre is megköszönöm segítő támogatását! ? fejeződik be Kovács Csilla Nóra egyesületi elnök levele.

Szóljon hozzá!