ZETApress

hírportál

Nyuszi-stop simogatással

nyuszi_stopA NOÉ Állatotthon Alapítvány idén is Nyuszi Stopot hirdet. Alapítványunk a korábbi években átvette a megunt húsvéti nyuszikat, kitollasodott kiscsibéket és kiskacsákat, azonban ahogy teltek az évek, megdöbbentő következtetésre kellett jutnunk ? tudtuk meg Schneider Kinga PR munkatárstól.

Megkérdeztük a vásárlás körülményeiről azokat, akik állatotthonunkban adták le a húsvétra vett kisállatokat. Legnagyobb megrökönyödésünkre kiderült, hogy a vásárlók tudatában voltak annak, hogy Húsvétra állatot venni nem helyes, ráadásul többségük tisztában volt azzal is, hogy az állatot csak ideiglenesen veszi magához, és eleve úgy tervezte, hogy nem kíván róla élete végéig gondoskodni. Kiderült, hogy az állatokat leadók kb. 85-90%-a azért vásárolta meg nyugodt szívvel a nyuszikat és egyéb cuki élő apróságokat, mert tudott róla, hogy több szervezet az ünnepek után átveszi őket. Vagyis pusztán átmenetileg vállalta az állatka elhelyezését és megfelelő életkörülményei kialakítására sem fektetett hangsúlyt, mivel nem tervezte, hogy végleg megtartja.

Mivel alapítványunk a fentiek fényében úgy érzi, hogy a megunt húsvéti nyuszik, csibék, kiskacsák és egyéb kisállatok befogadásával csak arra ösztönzi a felelőtlen vásárlókat, hogy nyugodt szívvel vegyék meg az ilyen állatokat, kuratóriumunk úgy döntött, hogy az idén állatotthonunk NEM veszi át a lakosságtól, állatsimogatóktól, üzletektől ? aki húsvét reklámfogásként tartják néhány hétig szerencsétleneket ? a leadni kívánt állatokat. Ezért az Alapítvány munkatársai arra kérnek Mindenkit, hogy csak abban az esetben vásároljanak meg élő állatot, ha róla élete végéig megfelelően tudnak gondoskodni. Természetesen egy nyuszi is lehet tökéletes házi kedvenc, ezért azokat, akik valóban felelősen, átgondolva és egy életre szeretnének maguk mellé egy ilyen kis szőrgombócot, nem akarják lebeszélni az örökbefogadásról, vásárlásról.

Ha az új kisállat meggondolt döntés alapján kerül a családba, akkor is kizárólag megbízható, hobbicélú tartású nyuszik tenyésztőjétől vásároljon, vagy fogadjon örökbe ? rengeteg bajba jutott nyuszinak keresnek új otthont. A NOÉ Állatotthonban is élnek gazdára váró tapsifülesek, akik oltva, ivartalanítva, kizárólag családtagnak fogadhatóak örökbe! Az örökbefogadásuk feltétele a nyuszi tartáshoz alakított otthon, a megfelelő felszerelés megléte ? melyet minden esetben ellenőriznek!

Szárnyasokat ? kiscsibét és kiskacsát ? viszont senki ne vásároljon. Bármilyen édes egy pihés apró kismadár, ezek egyrészről még annyira fiatalok, hogy a testvérkéik és a mamájuk mellett van a helyük, így a húsvéti vigalom, könnyen és gyorsan tragédiába torkolhat. Másrészről ezek a madarak, ha megérik, nagyon gyorsan felnőtt, tollas jószágokká cseperednek, akiket nem lehet lakásban, egyke állatként tartani. Természetesen a vészhelyzetben lévő (pl. természeti katasztrófa, haláleset, stb. miatt hontalanná váló) nyuszikat és szárnyasokat az alapítvány továbbra is befogadja.

Aki azt szeretné, hogy kisgyermeke megismerje mégis testközelből ezeket az állatokat, használja ki a húsvéti ünnep köré szervezett rengeteg programot. A NOÉ Állatotthon is szervez NOÉ Húsvétot: március 31-én, Húsvétvasárnap 11 és 14 óra között várjuk a kicsiket és a nagyokat, állatsimogatóval, gyerekprogramokkal a XVII. kerületi Csordaút utca végén.

A NOÉ Állatotthon munkatársai az előző évek rengeteg rossz tapasztalata miatt kiemelt figyelmet fordít ebben az időszakban a veszélyeztetett állatok kereskedésére és tartására ezért kérnek mindenkit, hogy aki esetleg olyan üzlettel, árussal találkozik, aki ebben az időszakban túl fiatal állatokat kínál eladásra, esetleg nem megfelelő körülmények között tartja őket. Vagy olyan esettel találkozik ahol marketing eszköznek, reklámnak, élő dekorációnak használják őket, azonnal jelentse alapítványunknál, e-mailcímünkön! Ne feledje, ha lehet, minden ilyen esetet pontosan fényképpel szükséges dokumentálni!

Szóljon hozzá!