ZETApress

hírportál

Állatvédőkkel vonulnak a sztárok

Az Állatok Világnapját közel két évtizede ünneplik meg hazánkban békés felvonulással az állatbarátok október első vasárnapján. Idén a Noé Állatotthon Alapítvány számos állatbarát hírességet is meghívott a világnapi rendezvényre, így október 5-én a felvonulók többek között Keresztes Ildikóval, Nick Árpáddal, Pirner Almával, Tóth Verával, Vincze Lillával és természetesen a sztárok négylábú kedvenceivel együtt sétálhatunk végig a Bazilikától a Hősök teréig. Pirner Alma, a szeptember elején tartott első hazai rúdtánc-bajnokság nevezési díjait ajánlotta fel az alapítvány számára.

A független és békés felvonulás keretében 18 éve gyűlnek össze mindazok, akik egyetértenek a rendezvény mottójával, mely így szól: Közös otthonunk velük a Föld. Az eseményen minden évben több száz magánszemély és civil szervezet, alapítványok, egyesületek, iskolák vesznek részt és emlékeznek meg nem csak négylábú kedvenceinkről, hanem azokról az állatokról is, akik közül naponta több millióan az életüket adják értünk, legyenek azok a nagyüzemi állattartó telepek vagy akár a gyógyszerészeti laboratóriumok lakói.

A menet holnap délelőtt 10 órakor indul a Bazilika parkolójából; előtte lesz lehetőség beszélgetésre, fotózásra a sztárokkal és négylábú kedvenceikkel. A felvonuláson a legváltozatosabb állatfajok tűnnek fel minden évben; a macskáktól a vadászgörényeken át a tyúkoktól a lovakig számos faj képviselteti magát, a legtöbb résztvevő azonban természetesen kutyával vonul. A szolidaritás jegyében zajló csendes felvonulás így jó alkalom arra is, hogy a kutyatartók megmutassák, hogy városban is lehet kulturáltan ebet tartani és az utcán ?sem marad folt? a felvonulók után.

A menet biztosításáról idén is Budapest legnagyobb állatotthonának önkéntesei gondoskodnak, akik rengeteg menhelyi kutyával érkeznek a felvonulásra abban a reményben, hogy néhány hontalan állat talán gazdi-jelöltet is találhat a felvonulók és az érdeklődők között. A Noé Állatotthon Alapítvány kis védencei amúgy is népszerűek a sztárok körében; néhány héttel ezelőtt például a MegaSztárgyőztes Tóth Vera fogadott örökbe egy Argó névre hallgató boxert az állatotthonból.

Szóljon hozzá!