ZETApress

Sétáltatom Mazsit. A fürge vizsla szuka előttem rohan az Angyal utcai járdán. Kora reggel van, kicsi a forgalom. Az imént kérte el egyik ruhadarabomat. Kesztyűmet, sapkámat szívesen veszi a szájába. Örül, hogy érezheti rajta szagomat, s így folyamatosan velem lehet. Most épp a sapkámat viszi a belsejével felfelé.

Egy szembejövő férfi döbbenten néz ránk. Előbb a kutyán, majd rajtam legelteti a szemét. Ügyes! ? mondja aztán, s többet se szól. Rámosolygok, mert csak később értem meg szavai értelmét. Ez az ember koldusnak nézett! ? nyilall belém a felismerés. Kopott ruhám láttán ? hiszen Mazsit mégsem a báliban sétáltatom ? bizonyára hajléktalannak vélt, aki a kutyáját használja fel koldulásra, az emberi szívek meglágyítására. Nem is rossz ötlet, gondolom. Ha rosszul megy majd az újságírás, talán ki is kell próbálnom.