ZETApress

hírportál

Jó étellel teljes az élet!

Palkovivs László és Noszek PéterStratégiai együttműködés a Nestlé és a Szent István Egyetem között. A már évek óta végzett gyakorlatorientált képzés elmélyítését határozta el a Nestlé Hungária Kft. és a Szent István Egyetem Élelmiszer-tudományi Kara. Fotónk Balázs Gusztáv felvétele.

A felek ezért ma délután stratégiai együttműködést kötöttek a K-épület I. emeleti Dísztermében, amelynek elsődleges célja, hogy a következő öt évben további 150 hallgató vehessen részt a sikeresen működő Nestlé kurzuson, így a frissen végzett élelmiszeripari mérnökök naprakész tudás birtokában könnyebben tudjanak elhelyezkedni. A Villányi út 29-43-ban megrendezett eseményen sor került a félemeleti új Nestlé Mini Bisztró átadására is, amely elérhető étkezési lehetőséget kínál a hallgatók számára a Campuson.

Komoly sikert ért el az elmúlt három esztendőben a Nestlé Hungária és a Szent István Egyetem Élelmiszer-kereskedelem specializációján 2016-ban indult együttműködés. A multinacionális élelmiszergyártó vállalat és a felsőoktatási intézmény speciális kurzusán eddig közel 90 hallgató vett részt. A képzés népszerűsége annak köszönhető, hogy a diákok nemcsak előadásokat hallhatnak, üzem- és irodalátogatáson vehetnek részt, gyakorlati tapasztalatokat szerezhetnek, de konkrét feladatok megoldásában is segédkeznek. Évente két alkalommal ugyanis konkrét, termékfejlesztési, marketing vagy kereskedelmi témájú projektfeladatot kapnak a vállalattól. Ennek kidolgozásában és értékelésében a hallgatók mellett a Nestlé munkatársai is részt vesznek. A program sikere érdekében a vállalkozás több, mint 25 szakemberét vonta be a munkába, a diákok és a társaság közötti kapcsolattartást pedig külön Nestlé Nagykövet segíti.

A közös sikerek hatására a Nestlé Hungária Kft. és a Szent István Egyetem szorosabbra fűzi kapcsolatát és stratégiai megállapodást írnak alá, amelynek keretében a következő öt évben további 150 hallgató vesz részt a Nestlé kurzuson. Az eddigi együttműködésen felül, a Nestlé még több projektfeladat megoldásába vonja majd be a hallgatókat, gyakorlati helyet biztosít a diákok számára, szakemberei pedig előadóként és az államvizsga-bizottságok tagjaiként fogják segíteni az egyetem oktatási tevékenységét. Ezen felül a Nestlé előadásokkal, üzemlátogatásokkal, vezetői melletti tapasztalatszerzési lehetőséggel is támogatja a szakma iránt érdeklődő hallgatók munkáját, de segíti a közösségi terek kialakítását és az egyetemi rendezvények sikeres lebonyolítását is.

Megállapodásunk célja, hogy a Nestlé szakmai támogatását bírva, közösen oktassuk hallgatóinkat. Képzési programunkat olyan szándékkal dolgoztuk ki, hogy segítse a hallgatók projektszemléletének kialakítását, és gyakorlatorientáltabbá tegye az oktatásunkat. Együttműködésünk során a multinacionális vállalkozás a nála felhalmozódott innovációs tudást, illetve a legkorszerűbb innovációs ismeretek adaptálásának képességét adja át a diákoknak. Érdekeink itt találkoznak, hiszen az egyetem naprakész tudással szeretné felvértezni hallgatóit – szögezte le prof. dr. Palkovics László, a Szent István Egyetem rektora.

A Nestlé elkötelezett a jövő szakembereinek, fiatal élelmiszer-mérnökeinek támogatása mellett. 2013-ban indítottuk útjára az Összefogás a Fiatalok Foglalkoztatásáért elnevezésű kezdeményezésünket, támogatva a fiatalokat, hogy minél sikeresebben tudjanak helytállni a munkaerő-piacon. Büszkék vagyunk arra, hogy a Szent István Egyetemmel létrejött stratégiai együttműködésnek köszönhetően hozzásegíthetjük a hallgatókat, hogy tudásukat nálunk szerzett gyakorlati tapasztalatokkal mélyítsék el – mondta Noszek Péter, a Nestlé Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

A magyar gazdaság termelékenységének javítása kulcskérdés, az ország versenyképességén csak így lehet javítani. A kormány ezért központi kérdésként kezeli az innováció és a tudásáramlás ösztönzését, az együttműködési készség fejlesztését. Multinacionális vállalkozásként a Nestlé élen jár a leginnovatívabb ötletek hazai adaptációjában, így az ott tanulóknál kialakul az a szemlélet, amellyel a jövő munkavállalóiként segíthetik a hazai vállalatokat és végső soron az egész nemzetgazdaságot – jelentette ki György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.

Szóljon hozzá!