ZETApress

A Rakonczay házaspár által vezetett vitorlást a Dél-Atlanti-óceánon egy óriás törőhullám januárban hosszában felborította, amelyének következtében a hajó komoly sérüléseket szenvedett. Mindenezek ellenére a fiatalok, önerőből a sérült hajóval elérték Dél-Afrika partját.

Bár a WWF Panda hajóval a környezetvédelem jegyében vállalt útjuk itt átmenetileg véget ért, elszántságuk nem, így a fél éves kaland tapasztalataival erősödve vágnak neki jövőbeni terveiknek ? tudtuk meg a délelőtti sajtótájékoztatón a Szent István parknál horgonyzó Fortuna Szálloda- és étteremhajó Lord Nelson éttermében.

Az indulás előtt júliusi sajtótájékoztatóra Szerednyei Béla is eljött, a színművészt viszont ma hiába vártuk. Azzal mentette ki magát, hogy Madách színházi kollégájának, Sasvári Sándornak ma érkezik meg a lova Olaszországból, s együtt várják. A lóháton is remekül éneklő-játszó színész előző négylábú társa november közepén pusztult el, s a december eleji lovas gálán a gyászoló gazda a lóvásárhoz keresett az Arénában szponzorokat.

Az Atlanti-óceánt átevezte Rakonczay Viktória és Gábor, a Földkerülő vitorlás út teljesítése azonban még várat magára. WWF Panda nevű hajójukat három hónapos munkával alakították át és újították fel, hogy a névadó természetvédelmi alapítvány eszméit képviselve szelhessék az óceánok habjait, a fél éves út alatt több ezer mérföldet hajóztak és számos nehezen elérhető, a civilizációtól nagymértékben elzárt szigeten kötöttek ki.

Az előző napi hatosról hajnalra kilencesre erősödött fel a szél, a hatórás váltásnál már a tízes alapra eszetlen befúvások érkeztek, és addig nem látott meredekségű hullámok között találtuk magunkat. Két órával később elszabadult a pokol, először az oldalára feküdt a hajó, majd már vitorla nélkül a kopasz árboccal is tíz csomóval robogva hosszában felborult ? elevenítette fel a házaspár a megrázó eseményt.

Megtudtuk, hogy a boruláskor Gábor a hajón volt, míg Viki a hajóban, és alaposan megütötte magát. Kérdésemre elmondta, hogy kívül talán biztonságosabb lett volna, mert ha jól ki van kötve, a fedélzeten átcsapó legnagyobb hullám sem tudja lesodorni onnan. A kabintető 12 milliméter vastag ajtaja betört, ezen több tízliternyi tengervíz folyt a hajótestbe, de könnyen ki tudták szivattyúzni. Jól ment hát a szívatás?

Gábor a hajónaplóban így írt a roppant veszélyes percekről: A lábam alól kicsúszott a talaj és csak annyira volt időm, hogy megragadjam a kormánykonzol masszív szerkezetét. Eszetlen robaj és hangzavar következett, majd egy pokoli dörrenés és mindenhol víz ? felborultunk, tudatosult bennem, majd egy erős rántás, és ismét süvít a szél és áll a hajó. Egy darabig nem álltam fel, csak lapultam a cockpitban, teljesen átázva és görcsösen fogtam a konzolt. Néztem a rohanó felhőket, majd az árbocot, amiről hiányzott a széljelző. A lekötözött vitorlából folyt a tengervíz, amit a szél magával ragadott.

Lassan felálltam, és a hullám után fordultam. De a hullám már messze járt, és csak a szél tépte fehér hab maradt utána, hosszan üvöltöttem utána, majd szembe fordultam a többivel, és azoknak is ordítottam. Tudom, nem sok értelme van ? az óceánt teljesen hidegen hagyja, ki hajózik rajta, vagy épp ki megy le örökre a fenekére ?, de a feszültséget ki kellett adni.

Ezt követően 16 napba telt, mire a sérült hajóval elérték a kétezer kilométerre lévő Fokvárost, ahol meghozták a nehéz döntést: a sérült felszereléssel nincs értelme folytatni a kalandot. Ettől persze még nem bánták meg, hogy elindultak, hiszen ?legek? tömkelegével találkoztak, megtapasztalták a természet erejét és csodáit is, amelyekről így vallanak.

A legnagyobb kaland: Az út minden egyes napja hatalmas kaland, fantasztikus élmény, amikor a hajó a többméteres hullámokon nagy sebességgel rohan, körülöttünk pedig a hajónknál is nagyobb bálnák úsznak. De meghatározó élmények kötődnek a kikötésekhez is, újra láthatunk fákat, zöld növényeket, a parton ismét lehet napi 8-10 órát aludni a 3-4 óra helyett, lehet meleg vízzel zuhanyozni, amire kinn az óceánon szintén nem volt lehetőségünk.

A legizgalmasabb hely: Talán Fernando de Noronha volt, ahol a sziget előtt horgonyoztunk le. Az öbölben mindenhol delfinek úsztak, és mi együtt úsztunk a csapattal. Egy másik nagyon különleges és felejthetetlen sziget Tristán da Cunha. Ez egy két kilométer magas vulkán az Atlanti-óceán déli részén Dél-Amerika és Afrika között, amelynek a teteje rendszerint a felhőkbe vész. Amikor partot értünk a sziget vezetősége személyesen fogadott minket, köztük a sziget angol kormányzója, aki meg is hívott minket a kormányzói karácsonyi ebédre, ahol találkoztunk, francia vulkánkutatóval, angol biológusokkal, indiai orvossal, és számos más érdekes emberrel.

A legkritikusabb szituáció: A hajó felborulása. Ilyen esetekben gyakori a súlyos személyi sérülés, az árboc elvesztése. A víz igen alacsony hőmérséklete miatt, pár percig lehet csak életben maradni, vízbe esés vagy a hajó elsüllyedése esetén. A mentőegységek pedig rossz időjárás és a nagy távolság esetén akár csak napok múlva tudják elérni a bajbajutott hajót.

A legnagyobb tanulság: A természetnek hatalmas az ereje, csak a szárazföldi civilizált és biztonságos világunkban ezt könnyen elfelejti az ember. Ugyanakkor a természet tisztelete mellett az is fontos, hogy az emberi kitartás nem ismer határokat.

A legnagyobb cél: Az álmunkat semmiképpen sem adjuk fel. Ismét nekivágunk a Föld körülvitorlázásának, egy erősebb, speciálisabb hajóval és a mögöttünk levő több mint 13 ezer kilométeres út tapasztalataival. Legközelebb erősebb, tengerállóbb vitorlással indulunk el, és hogy minden körülmény között maximálisan megbízhassunk benne, mi építjük. Akárcsak 2007-ben az evezős hajónkat, amivel a világon második legjobb idő alatt áteveztük az Atlanti-óceánt, a hajóval pedig itthon megnyertük a Magyar Formatervezési-díjat.