ZETApress

hírportál

Vili volt a legjobb

Lázár Vilmos nyerte meg délután a média és a sport sztárjaival zajló Audi Kupa Ride and Drive összecsapást a Papp László Budapest Sportarénában. Mellette Hanzély Ákos és Tibolya Péter állhatott a képzeletbeli dobogón. A két öttusázó csak az utolsó percben vállalta a megmérettetést.

A hétvégi lovas show-n előbb hat akadályt kellett lóval átugratni, utána át kellett futni egy ló-szállító kocsin, majd szőrén kellett megülni egy pónit. Ez a feladat volt a legnehezebb, s az elsőként induló Sasvári Sándornak nem is sikerült. Miután itt jelentős időt elvesztegetett, a szervezők úgy döntöttek, hogy a többi kilenc résztvevőnél átvezetik a lovat a pályán. Igaz ez már Sasin nem segített, a népszerű színművész tök-utolsó lett a megmérettetésen.

Sándor duplán bánkódott a versenyt követő sajtótájékoztatón. Nem csak rossz szereplését, de lovát is gyászolta. Hűséges társa ? akivel sok-sok színpadi- és filmszerepben láthattuk ? csak pár hete pusztult el, s azóta már az égi mezőkön nyargalászik. Újabb lóra egyelőre nem telik, ezért most a színművész a szponzorok jelentkezését várja!

A póni-kalanddal még nem ért véget a megmérettetés, mert egy vizes-árkon gyalog átugorva az Audiba kellett ülni, s négy kapun áthajtani. A nehézséget itt az okozta, hogy az automataváltó csak bekapcsolt biztonsági övvel forgatta meg a kerekeket. Mire rájöttek erre a versenyzők számos másodpercet elveszítettek.

A mókás viadalra tíz hírességet vártak, de Baumgartner Zsolt, Sárfalvi Péter és Szabó Zsófi lemondta a részvételt. Helyettük a két dobogós öttusázó mellett egy kolléganőjük, Partics Kati indult, de csak nyolcadik lett. A többi ? még nem említett ? résztvevő a helyezésük sorrendjében: Marosi Ádám, Gyenesei Leila, Martinek János, Habsburg Eilika és Piroch Gábor volt. Holnap délben a fogathajtók versenyén újabb sztároknak szurkolhatunk!

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Attila rombolt | ZETApress
  2. Vitorlázók az étteremhajón | ZETApress

Szóljon hozzá!