ZETApress

hírportál

Gyermekorvos volt az ezredik

Kevés az átültethető vese ? olvashattuk tegnap a Népszabadságban. A cikkben Szenohradszky Pál, a Magyar Transzplantációs Társaság elnöke is megszólalt. A Szegedi Egyetem sebész főorvosa régóta operál. 1992 január 6-án tagja volt az ezredik hazai veseátültetést végző csapatnak. A Reform Hírmagazinban épp egy hónappal később számoltam be a jubileumról.

A harminc évvel azelőtti első műtét is a szegedi sebészek nevéhez fűződött. Szeged és Budapest klinikái után aztán ?91. nyarán Debrecen is belépett az átültetők sorába. A három klinika külön-külön tartja számon az átültetéseket, de a december végi összesítésnél kiderült, hogy már a 997. esetnél tartottak. Azután az első újszívet adó donorból január 4-én ültettek át egy-egy vesét Budapesten és Szegeden, majd 6-án, Szegeden ültették át az ezrediket ? írtam meg akkor.

Az ezredik újvesés a 46 éves SZ. M. pécsi gyermekorvos volt, aki 1968-tól ? már 24 éve ? volt cukorbeteg. Rendszeresen inzulinozta magát, ettől ment tönkre a veséje, de betegállományba sosem ment. 1989. augusztusában lett vesebeteg, s egy hónappal később már gépre is került. Hetente kétszer kezelték a Pécsi Klinikán. ?92. január 6-án éjjel 1-kor jött a riasztás, s a mentővel már fél 4-re Szegedre ért. Reggel 7-kor kezdődött a műtét. Az újvese mellé inzulintermelő sejteket is beültettek, így nem kellett tovább inzulinoznia magát. Vesebaja mellett cukorbajából is kigyógyult.

Szenohradszky adjunktus úr akkor elmondta nekünk, hogy ez utóbbi műtétből már húsznál is többet elvégeztek Szegeden. Az inzulintermelő sejteket halott magzatokból nyerték, s ezeket tenyésztette tovább Farkas Gyula sebész docens. A sejteket a köldökvénán, vagy a vesekapun juttatták be a szervezetbe. Az újvesés gyermekorvosnál ez utóbbi módszert alkalmazták. Három héttel a műtét után már jól érezte magát. Kisbetegei Pécsett nagyon várták. Az inzulintermelés egy másik módszeréről hónapokkal később a nyíregyházi Heti Szó magazinban írtunk.

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Veséjüket adják másokért | ZETApress
  2. Húsz éve él új szívvel | ZETApress

Szóljon hozzá!