ZETApress

hírportál

Fidesz?KDNP fölény

Az országgyűlési választások tegnapi első fordulójában a 176 egyéni választó körzetből 119-ben a Fidesz?KDNP jelöltje mandátumot szerzett. A hiányzó 57-ben kéthét múlva második fordulót tartanak a legjobb három jelölt részvételével, de itt is 55-ben a Fidesz?KDNP szerezte meg a legtöbb szavazatot, így a kétharmados többség borítékolható.

Országos listát hat párt állíthatott, s közülük négyen lépték át a parlamenti küszöböt. A Fidesz?KDNP 52,75%-ot, az MSZP 19,31%-ot, a Jobbik 16,68%-ot, míg az LMP 7,44%-ot szerzett, így ők már bejutottak, s egyelőre a 156 területi listás helyen osztoznak. A további 64 országos listás hely a második fordulót követően kerül kiosztásra.

Az MDF 2,66%-ot, míg a Civil Mozgalom mindössze 0,90%-ot ért el, így az utóbbiak nem csak a Parlamentből maradnak ki, de egy százalék alatti eredmény(telenség)ük miatt az állami támogatásra sem tarthatnak igényt. Dávid Ibolya, az MDF elnöke már tegnap este lemondott, míg Seres Mária a civilek élén az őszi önkormányzati választásokra készül.

A pesti IX. és a budai XI. kerületben egy-kétezer szavazót kellett felvenni a választás napján a két kerület egy-egy szavazókörébe, hiszen egy 2007-es törvény értelmében településenként és kerületenként csak egy-egy szavazókörben voksolhatnak a máshonnan érkezők. Ezért aztán mindkét helyen egész nap az utcán kígyóztak a sorok, s csak órákkal a 19 órai országos zárás után fejeződött be a szavazás. Szerencsére egyik körzetben sem lesz második forduló, így a tegnapi tortúra április 25-én nem ismétlődhet meg.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Tavaszi szél: Választások 1990 | ZETApress

Szóljon hozzá!