ZETApress

hírportál

Fogathajtás az egyetemen

Ma délután immár hetedik alkalommal került sor Gödöllőn az Újságírók és barátaik fogathajtó- és főzőversenyére. A nevezési lapot augusztus 28-ig harmincnál is többen küldtük vissza, de a helyszínen is elfogadták azokat. Végül 36-an ülhettünk fel a bakra a Lázár fivérek, valamint Szegedi Gábor és Juhász Árpád (nem a geológus, csak névrokona) elé.

Finta Gábor, a fogathajtók szövetségi kapitánya két könnyű pályát épített, mely egymásnak tükörképe volt. 11 kapun kellett áthajtani a kettes fogattal, s minden párból a hibapont nélküli jutott tovább. Hibátlan, vagy azonos hibapontú teljesítés esetén az időeredmény döntött.

Szegedi Gábor fogatára kerültem. A válogatott keret tagja elmondta, hogy májusig még meghajtotta a puszta 14-est, de egy sérülés miatt azóta nem állt fel a lovak hátára. Remek tanácsai, kiváló segédhajtói közreműködése miatt hibátlanul teljesítettem, de ellenfelem sajnos gyorsabb volt. Annyi baj legyen, tét nélkül szemlélhettem innentől a többieket!

Rendőrtiszt hajt, mentős meg biztosít

A hajtók között ott volt Koncz Gábor színművész, Farkasházy Teddy Tivadar egykori Hócipő főszerkesztő ? hiszen néhány éve felesége, Mimi jegyzi a lapot ? de ott voltak politikusok is. Hajtott közülük Benedek Fülöp szakállamtitkár az FVM-ből, Gémesi György polgármester Gödöllőről és Solymosi József a Parlamentből, aki Gémesivel ellentétben még mindig képviselő.

A Szabad Földet T. Dögei Imre képviselte, de a LovasÉlet munkatársnője is hajtószárat ragadott. A rendőrségről Ignácz István Pest megyei főkapitány ült a bakon. A Corvinus Egyetemről Sándor Péter tanár mutatta be pazar szárkezelését. Mivel a fogathajtás veszélyes üzem, a mentők esetkocsija és motorkerékpáros szakorvosa vigyázott az életünkre.

A továbbjutó 18 fogatos újabb páros versenyen mérkőzött, de közülük már csak a legjobb négy győztes juthatott tovább. Mivel itt már nem voltam érdekelt, nem vártam meg sem az esti díjkiosztást, sem a halászlé és egyéb étkek elkészültét, sem a Szent István Egyetem népi táncosainak gálaműsorát. Legközelebb október 10-én Tápiószentmártonban hajtok majd a sportújságírók hagyományos őszi kettesfogathajtó versenyén.

3 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Vagyonvédők Domonyvölgyben
  2. ZETApress » Lázárok a sajtósokkal
  3. Csaba a leggyorsabb sztár | ZETApress

Szóljon hozzá!