ZETApress

hírportál

Lázárok a sajtósokkal

Tíz nap múlva megint segédhajtók lesznek a tizenkétszeres világbajnok Lázár testvérek. A tavalyihoz hasonlóan nem kisebb hajtók mögött foglalnak majd helyet a kettes fogatokon, mint az újságírók és barátaik. A gödöllői Szent István Egyetemen immár nyolcadszor rendezik meg szeptember 18-án délután az amatőr fogathajtó- és főzőversenyt az egyetemi napok keretében.

Idén is három fogat érkezik a közeli Domonyvölgyből. A Lázár Lovaspark gyönyörű nóniusz és a Szilvásváradi Állami Ménesgazdaság lipicai lovai versenyeznek. A két Lázáron kívül az amatőröket a ménesgazdaság igazgatója, Dallos Andor volt első osztályú válogatott fogathajtó is segíti. A verseny főbírája Finta Gábor, a fogathajtó válogatott szövetségi kapitánya lesz.

A hajtással egy időben kezdődik a főzőverseny. Az ételek zsűrizése után az egyetem népitáncosai szórakoztatják a résztvevőket az esti eredményhirdetés és kóstolás előtt. Lázár Vilmosnak ez a segédhajtás remek főpróba lesz az október elsejei, tápiószentmártoni előadás előtt, amikor a Kincsem Lovasparkban, a sportújságírók tizedik fogathajtó versenyén fognak együtt állni a válogatott társakkal, Hódi Károllyal és Nyúl Zoltánnal az amatőrök mögött a fogatokon.

Nem csak a fogathajtásért gyűlnek össze három napra a sportújságírók október elején Kocsi János tanyáján. Hétfő este lesz az idei közgyűlésünk, kedden a pekingi olimpiai előkészületekről hallunk, szerdán pedig a magyar foci jelene és jövője(?) lesz a téma. Az első este megkóstolhatjuk a házigazda borát, míg a második napon a szomszédos Újszilváson a Bolyhos-féle pálinka lesz a legfőbb innivaló.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Lovak és halak az egyetemen

Szóljon hozzá!