Kaposvári emlékek
Kellemes emlékként gondolok a tavalyi Kaposvári Kamarazenei Fesztiválra. A világ távoli részein is megfordultam már, de éltes korom ellenére akkor voltam először Kaposváron. Na jó, átutazóban ismertem a várost, de az úgy futólag nem az igazi ? vallja Lantai József.
Örömmel töltött el, hogy a tavalyi siker megalapozta az idei második fesztivál létrejöttét, és valóra válik az akkori álom, hogy remélhetőleg hagyomány is lehet belőle. Nagy izgalommal készültem, hogy két napot töltsek a fesztivál színvonalasnak ígérkező műsorain. Úgy éreztem magam, mint amikor az ember ? nem száz év magány ? hanem hosszú idő eltelte után találkozhat régi kedvesével.
Egy évvel ezelőtt úgy búcsúztam, hogy Kaposvár, jövőre veled ugyanitt, hát megérkeztem és ugyanolyan melegséggel ? az időjárásra gondolok ? fogadott, mint tavaly. Elkészült a Szivárvány Zeneház és újjászületett a bejárat előtti térség. Annak idején csiszológépek zajára ébredtem, szállt a fehér por a körbekerített zeneház környékén, az esőzések és mostoha időjárás méltatlanul nem engedte időre kiteljesedni Kaposvár szépítési szándékát. Most viszont megcsodálhatja, aki arra jár, és mondhatnám, vándor állj meg itt és nézz körül, mert szép helyen jársz!
A Szivárvány Zeneház tulajdonképpen egy felújítás, amiről bárki meggyőződhet, mert a makettje megtekinthető a zeneház előtti sétányon az alábbi felirat kíséretében: Egykori városi mozgóképszínház, Lamping József kaposvári építész tervei alapján Horváth Andor mérnők építette 1927-1928 között. Egyiptomi ornamentikával gazdagon díszített art deco stílusú épület. Felújíttatta és bővítette Kaposvár város önkormányzata 2010-ben Európai Uniós támogatással.
A makett mellett elhaladva szép fasoros, este különböző színekben pompázó apró szökőkút-soros sétányon találjuk magunkat, melynek díszköves burkolatú közepén megállva egy nagyobb méretű kör alakú és virágokkal körülvett csobogós szökőkút tárul a szemünk elé. A koncertek szünetében a hallgatóság szép számmal itt sétálgat, felüdülve a csendesen surrogó vízsugarak hűsítő hatása mellett.
Szita Károly polgármester jogos büszkeséggel írja a fesztivált ismertető kiadványban: A Kaposvári Nemzetközi Komolyzenei Fesztivál házigazdájaként elsősorban az a célom, hogy vendégeink számára minden szempontból kifogástalan körülményeket teremtsünk a feltöltekezéshez és pihenéshez. A gyönyörűen felújított, légkondicionált teremben világszínvonalú koncerteket hallgatva minden adott lesz a nagyszerű élményekhez, de ma már azt is elmondhatjuk, hogy a hozzánk érkezők ugyanilyen magas színvonalon tudják a koncertek közötti szabadidejüket is eltölteni.
És valóban, a légkondicionált teremben fantasztikus koncertek tanúi voltam két nap alatt és lehetnek a hátralévő napokban a szerencsések. A kilenc napos rendezvény alatt közel húsz klasszikus zenei koncertet hallgathatnak az érdeklődők a kiváló akusztikájú Szivárvány Zeneházban. Nagyszerű a repertoár és külön kiemelendő a művészek névsora, akik közül jó néhány nevet érdemes az emlékezetünkbe vésni, mert találkozni fogunk még velük, mint a közeljövő világhírességei. Mindezt, akárcsak tavaly, idén is a Kokas Katalin ? Kelemen Barnabás művészházaspárnak köszönhetjük Bolyki György fesztiváligazgatása mellett.
És most tessék figyelni, kedves olvasó: a Kaposvári Nemzetközi Komolyzenei Fesztivál az említett művészházaspár által pusztán baráti szálakon szerveződő koncertsorozat. ? Művészeink között jelen vannak a már nagy utat bejárt világhírességek, a tavalyról már ismert fantasztikus tehetségek, és remélem, idén is nagy lelkesedéssel fogadják fiatal barátaimat, akik most először lépnek fel Magyarországon ? mondta még a szervezések idején Kokas Katalin hegedűművész.
Katalin szavai közül mindenki figyelmébe ajánlanám a ?fiatal barátaimat? megfogalmazást, amihez csak annyit tennék hozzá, hogy ennyit számít, ha hozzáértő illetve egész pontosan fogalmazva, világot járó aktív művész szervez egy fesztivált. És baráti alapon! Tisztelt profit orientált szervezők és szervezőirodák! Érdemes tanulni Katalintól, hogy minőségileg felvehessék a versenyt Kaposvárral. Talán elcsépelt a gondolat, hogy zene nélkül szegényebb lenne a világ, de Kokas Katalin nélkül én is, Ön is, Kaposvár is!
A fesztiválon fellépő művészek a világ minden tájáról érkeztek, színes nyelvi kavalkád keletkezhetne, ha mindegyikük az anyanyelvén szólalna meg. Egy közös nyelv köti össze őket, és ez a zene. Ebben az a csodálatos, hogy bármely földrészről is jöttek, a leírt G hang az mindenkinél és mindenütt G, vagy lehetne Cisz, az is mindenkinél Cisz, és ez a nagyszerű. Azon kívül, hogy mindenki vérprofi, kikapcsolódásnak is nevezhetnénk az együttes muzsikálást. Minden együttesben felmerülhet, hogy ki a bandavezér, a főnök, de itt ezek között a művészek között ez lényegtelen, hiszen mindenki a zene szolgája. Az alkalmazkodás tisztelete és művészete a jellemző.
Lényeges megjegyeznem, hogy a kamarazenélés intim környezetét megfelelően biztosítja a Zeneház. Elcsodálkoztam, hogy hétköznap délelőtt teltházas koncert részese lehettem, méghozzá a műsoron az egyik legnagyobb kortárs zeneszerző műve, Ligeti György Kürttriója a Hommage a Brahms szerepelt többek között. A közönség nagy ovációval fogadta a napszakra való tekintet nélkül ? délelőtt 11-kor és este 7-kor voltak a koncertek ? mind Bartók Béla 5. vonósnégyesét, mind Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántorának előadásában Eisikovits Miksa: Hét chaszid dalát.
A három említett zeneművel a program sokszínűségét ecsetelném, a zenei korszakok legérdekesebb darabjai kerültek pódiumra. Azon kívül, hogy fülünknek csemegeként szólalt meg a zene, nem kellett csukott szemekkel ülnünk, mert a zenészek előadási stílusa, arcjátéka, gesztusai vonzották a tekintetünket. Nem volt jellemző a korábbi évtizedek művészeinek merev kiállása, teljes életnagyságban a lábtól a hajig szinte állandó fizikai mozgásban együtt éltek a zenével. Érdekes volt látni Kelemen Barnabás szinte sportolókat megszégyenítő nagy ívű hegedülését, keze alatt élt a vonó, élt a hegedű és két tétel között, mint a győzelmes hadvezér tekintett körül, a többiek nyugtázó pillantását lesve, szép volt fiúk, lányok.
Ugyanez elmondható a Kokas-testvérek gesztusairól, filmként is elnézném Katalin és Dóra arcjátékát a feszültségből átmenve a sugárzó feloldozásig, vagy a törékeny termetű hihetetlen vékony kezű Alina Ibragimova energikus átszellemülését. Azt hiszem ezek a zene nagy pillanatai, mikor a művész a szemünk előtt, esetenként tőlünk néhány karnyújtásnyira, mint egy színész, a zene korát és a szerző szellemét is elénk varázsolja. Az említett nevekkel nem szándékozom rangsort állítani, mindenki nagyon jó és szimpatikus volt, teljesen véletlenszerű az említésük, az emlékezetem hozta előtérbe őket. A koncertek felvezetője, műsorvezetője Bősze Ádám, az MR3?Bartók Rádió műsorvezetője a közönség teljes szimpátiáját magáévá tudhatta. Mind kiállásával, mind humoros zenei anekdotázásával feloldotta a koncerttermek hagyományos merev hangulatát és egészen biztos ez is hozzájárult ahhoz, hogy néha a külföldi hangversenytermek tapsvihara és hangulata töltötte meg a zeneházat.
Hosszan lehetne sorolni még a felejthetetlen pillanatokat, felidézni Frankl Péter zongora melletti atyáskodó kedves pillantásait, vagy Fejérvári Zsoltot, kinek keze alatt táncot járt a talán 20 kiló körüli nagybőgő, vagy a királynői megjelenésű szoprán Ruby Hughes-t, aki Christopher Purves baritonnal Apollo és Daphné viszonzatlan szerelmi történetét hallatlan bájjal adta elő. És ez csak két nap és nem is a teljes élmények felidézése. Nincs mese, aki szereti a zenét és teheti, az szombatig menjen Kaposvárra, hiszen az augusztus 20-i záróhangversenyig a zeneirodalom kincses ládikája várja. Annyit még elárulok: fél füllel hallottam, hogy készülnek a jövő évi tervek, sőt már vannak szerződések. Zenei nagyhatalommá válik Kaposvár? Igen!
