Aida a Nagycirkuszban
Jumbo, Dumbo és Mambo lép a városligeti cirkuszporondra május 27-én, kedden. S hogy mi ebben az újszerű? Egyrészt a kedd, mely köztudomásúan szünnap a Fővárosi Nagycirkuszban, másrészt meg az előadás. Nem egy hagyományos cirkuszi számot láthatunk, hanem egy musicalt. Verdi Aida című operája helyett Elton John ? Tim Rice Aida című zenés játékát Szurdi Miklós ? Szomor György rendezésében, a székesfehérvári Vörösmarty Színház művészeinek előadásában.
A szereplők között a három elefánt mellett Oláh Ibolya, Debreczeni Márta, Fésűs Nelly, Szomor György, Feke Pál, Kállóy Molnár Péter, valamint Xantus Barbara, Baranyi László és Juhász Illés ? az egykori Família Kft. tagjai ? is megtalálhatók. Mivel kettős szereposztásban játsszák a darabot, a második bemutató június 16-án lesz. Az állatok mellett cirkuszi artisták is szerepelnek majd a tengeri ütközetben.
S miért most lesz a premier? Mert holnaptól augusztus végéig Cirkuszparádé lesz a ligetben, tudtuk meg a délelőtti sajtótájékoztatón, s az olasz Togni-család hozza az elefántokat. Nem csak a három ormányos érkezik, hanem lesznek lovak és tigrisek is. Két éve már tapsolhattunk olasz produkciónak Budapesten, akkor a Medrano Cirkusz kápráztatta el a közönséget több hónapon át.
Felvonulás áprilisban
A mostani műsor nemzetközi lesz, mert az olasz állatszámok mellett orosz kötéltáncosok és magyar artisták is fellépnek. A fináléban legalább 35-en lesznek egyszerre a porondon. Két hét múlva, április 19-én szombaton lesz az első Európai Cirkusznap, amikor a Nagycirkusz előtti téren, a Kisszínpadon a cirkusz zenekara ad négyóránként rövid műsorokat, míg a Nagyszínpadon 11-kor és 3-kor artista növendékek lépnek fel. A 15 órai műsor előtt Gálvölgyi János színész ? a cirkuszban egykor számtalanszor fellépő Rodolfó veje ? mondja majd a köszöntőt odabenn. A három elefánt aznap sem pihenhet. Amikor épp nem a porondon lesznek, fel kell vonulniuk a Városligetben.
3 hozzászólás
Visszajelzések
- ZETApress » Cirkuszparádé augusztusig
- ZETApress » István, a király a Bazilikánál
- SAKK a szigeten | ZETApress