ZETApress

hírportál

SAKK a szigeten

A SAKK (Chess) musical-koncert sajtópróbáján jártunk ma délben a Pesti Magyar Színházban, a Hevesi Sándor téren, ahol 30 perces ízelítőt láthattunk a készülő előadásból. Simon Edit producer elmondta, hogy néhány őszi estén itt is eljátsszák majd a darabot.

A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon augusztus 6-án és 7-én mutatja be a PS Produkció Benny Andersson?Tim Rice?Björn Ulvaeus musicaljét. A Budapesti Nyári Fesztivál 2010 programjában, a musical új változatát láthatja a hazai közönség a Vámpírok bálja című musical sztárjaival. Cornelius Baltus, a Vámpírok bálja rendezője, Karen Bruce, a londoni West End koreográfusának izgalmas táncai, Chris Hirst londoni lighting designer tervei, Romhányi Ágnes magyar fordítása, Kentaurnak, a hazai és a külföldi zenés darabok ismert művészének jelmez- és látványtervei, és a Vámpírok bálja szereplői teszik különlegessé a népszerű musicalt.

A SAKK újraszerkesztett, friss verziója ? mint korábban megírtuk ? eddig nem volt látható szabadtéri színpadon. 1992-ben és 1995-ben a magyar közönség a Rock Színház előadásában ismerhette meg a népszerű darabot. 2008-ban Londonban, a Royal Albert Hall-ban, a musical új kiállításban kimagasló sikert aratott.

A musical zeneszerzői: Benny Andersson és Björn Ulvaeus a svéd ABBA popegyüttes tagjaiként váltak ismertté a ?70-es években. A zenekar feloszlása után kerültek kapcsolatba Tim Rice szövegíróval, és alkottak meg közösen a mára klasszikussá vált Chess musicalt. Az angol nyelvű dalszövegeket az a Tim Rice jegyzi, aki korántsem ismeretlen a zenés színházkedvelők körében. Ő írta a Fővárosi Nagycirkuszban 2008-ben nagy sikerrel játszott Aida szövegét is.

Közös munkájuk eredménye lett az 1986-ban, a West End-en bemutatott Chess. A darab cselekménye egy ?70-es évek végén játszódó, amerikai-szovjet sakkvilágbajnoki mérkőzés története pályán kívül és belül, melyet átsző a két nagyhatalom közti versengés, egy szenvedélyes szerelmi háromszög, magánéleti és politikai csatározások. A sodró lendületű történetet olyan nagyszerű dallamok szövik át, mint többek közt az One night in Bangkok, a The story of Chess, a Nobody?s side és az Anthem.

A SAKK ismét elindult világhódító útjára, egy időben a magyar bemutatóval, augusztusban turné indul Angliában, Skóciában, Írországban és 2011-ben tervezik a musicalt ismét a West End-en bemutatni.

A budapesti szabadtéri világpremieren a főbb szerepekben Sári Évát, Kecskés Tímeát, Szemenyei Jánost valamint Egyházi Gézát láthatja a közönség. Simon Edit producer meghívására várhatóan a szerzők is jelen lesznek az augusztusi díszbemutatón. Szerelem, szenvedély, játék és küzdelem, két sakkvilágbajnoki döntő története, melyet két szuper-nagyhatalom harca irányít.

Szóljon hozzá!