ZETApress

hírportál

Nagy siker a Puskin Moziban

A IV. MittelCinemaFest ? Közép-Európai Olasz Filmfesztivál csütörtöki nyitó filmje után, melyet tegnaptól a magyar mozikban is játszanak, a Fesztivál péntek este a budapesti Puskin moziban Cristina Comencini A múlt árnyai (La Bestia nelcuore) című filmjével folytatódott. A vetítésen megjelent a film rendezője is. A film után a nézők legalább egy órán át faggatták. Az első kérdező Olaszország magyarországi nagykövete volt, aki visszaérkezett Rómából a két államfő hételeji találkozójáról.

A regényt és a forgatókönyvet is író hölgy a híres olasz rendezőnek, Luigi Comencininek a lánya. Filmes karrierjét édesapja 1969-ben készített Infanzia, vocazione e prime esperienze di Giacomo Casanova, veneziano című filmjével kezdte. Forgatókönyvíróként szintén apja mellett kezdett el dolgozni, a Cuore (Szív) és a La storia (A történelem) című filmekben. Filmjei között érdemes megemlíteni az Amerre a szíved húz (1995 – Va dove di porta il cuore) című filmet, mely Susanna Tamaro azonos című híres regénye alapján készült, a Matrimoni (1998), valamint a Francesca és a Liberate i pesci című filmeket.

A múlt árnyai című film, mely alkotója azonos című regénye alapján készült, egy fiatal lány, Sabina történetét meséli el, akit egy ideje különös rémálmok gyötörnek. A szülei halála és az áhított, de váratlan terhesség tengerentúli utazásra késztetik, ahol családjának fennmaradt tagjai élnek és rejtőznek, mint bátyja, Daniele. Időre van szüksége, hogy felidézze múltját, az emlékeit, a gyermekkorát, a családot.

A Közép-Európai Olasz Filmfesztivál keretében ma este Pupi Avati A második nászéjszaka című filmjét vetítik a Puskin moziban. A bolognai rendezőt a magyar közönség De mikor érkeznek meg a lányok? valamint a Karácsonyi visszavágó filmek alapján ismerheti. Holnap a Fesztivál Christian Bisceglia Házasságközvetítő című filmjével folytatódik. A vetítésen jelen lesz a film egyik producere, Eleonora Giorgi is, aki Olaszországban egyben neves színésznő is. A további programról csütörtökön már beszámoltunk.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » A második nászéjszaka

Szóljon hozzá!