ZETApress

hírportál

Filmszakmai konferencia Győrött

A filmszakma jövőjéről, a magyar film jövőképéről, így technikai, forgalmazási és financiális problémákról is szó esett a szakmai konferencián a győri Vaskakas Bábszínházban. Grunwalsky Ferenc, a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) kuratóriumának elnöke a változásokkal kapcsolatban elmondta, a kulturális finanszírozás érezhetően csökken majd a jövőben. Több pénzt adnak ugyan, de megváltozik az elosztás. Amíg nem oldódik meg a technikai változtatások problémája, addig visszatartják a pénzeket ? jelentette a WTI.

Összeomlott a filmforgalmazás, technikailag és szellemileg is biztosan valami új jelenik meg hamarosan. Két típusa alakul ki a fogyasztói oldalnak; az individuális (aki a monitor előtt ülve nézi végig a filmeket), valamint közösségi létre építők (amely esetén az audiovizuális élmény mellékes) ? hangsúlyozta a kuratóriumi elnök. Bakonyi Vera a mozik helyzetéről elmondta, a nézők ma a 3D-s mozikat preferálják, ráadásul a külföldi mozi forgalmazók is egyre vonulnak ki az országból.

A filmterjesztési szakkollégium vezetője a filmfesztiválok fokozódó szerepét hangsúlyozta. Nemzetközi szinten bevett jelenség, hogy ahol leépül a művészfilm-forgalmazás, ott felértékelődik a fesztivál fogalma. Vezér Éva is a filmes mustrák fokozott szerepét hangsúlyozta. A Magyar Filmunió vezetője szerint egy kis nézőszámot elért alkotás látogatottsága is a többszörösére nőhet, ha bejár egy-egy nemzetközi fesztivált. Évente 10-12 olyan magyar játékfilm van, ami eljuthat a nemzetközi versenyek különböző programjaiba, ez pedig jelentős visszacsatolás lehet az MMK számára is ? fogalmazott Vezért Éva.

Muhi András producer a DVD, az internetes letöltések, valamint a kereskedelmi csatornák fontosságát hangsúlyozta. Szerinte a terjesztést már nem a filmforgalmazók uralják. Böszörményi Gábor, a Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetségének ügyvezető alelnöke szerint is át kellene gondolni a filmforgalmazás jellegét. Az országos forgalmazás és a fesztiválprogramok válogatott filmjein túl szükség lenne egy olyan listára, amelynek filmjeit bizonyos összegért DVD hordozókról vetíteni lehetne például filmklubokon, vagy akár az oktatási szférában.

A MEDIAWAVE Alapítvány elnöke, Durst György szerint is az lenne a fontos, hogy közösségi tereket hozzanak létre, amelyekkel fel lehetne készülni a jövőbeni változásokra. Pörös Géza, a Duna Televízió alelnöke a fórumokon való fellépést sürgette. Magyarországon elfeledett a közszolgálatiság fogalma, márpedig az új generációk számára is fontos az egyes filmek újrajátszása.

A gyártási oldal problémáiról, az archiválás nehézségeiről, a digitalizálás, valamint az új technikák lehetőségeiről és árnyoldalairól is szó esett a találkozó délutáni részében. Joó Tamás az Eurimages megváltozott pályázati lehetőségeit, a támogatási rendszer működési mechanizmusát ismertette a résztvevőkkel, további támogatási lehetőségként pedig a Media Desk pályázatait ismertette Kiss Enikő. A Győri Filmalap tevékenysége és működése is bemutatkozott a délután során, mint az első Magyarországon megjelent regionális alap. Ezzel kapcsolatban Durst György reményét fejezte ki, hogy az előzetes elképzeléseknek megfelelően a debreceni, illetve a pécsi alap is hamarosan létrejön.

Tóth Erzsébet, az MMK főtitkára hozzátette; ezek az alapok tovább ambicionálhatják a filmgyártást, ennek érdekében a regionális támogatási rendszert is tovább kell fejleszteni az országban. A pályázatokkal kapcsolatban a résztvevők problémaként jelölték meg a döntéshozók részéről a pénzek szétosztásáról adott magyarázat hiányát. A filmtervek piaca, a pitching erre megoldási lehetőség lehetne, így legalább egyfajta kommunikáció alakulhatna ki a támogatást kérők és azt elbírálók között. Tóth Erzsébet a javaslatra vonatkozólag a visszafogottság hiányáról beszélt. A szakkollégiumok rotációs rendszerben működnek, így mindig akadhat valaki, aki rácsodálkozhat egy filmtervre, de az elutasított filmterveket számtalanszor küldik el hozzájuk ? magyarázta a főtitkár.

Nem megrendelőként választunk, a hozzánk beérkező, százas nagyságrendű forgatókönyvek közül választunk ? tette hozzá Tóth Erzsébet. Durst György szerint át kell alakítani az alapvető struktúrát úgy, hogy a szakkollégiumok helyett, akár azok elnökeivel és az alapítók által majd megszavazott kuratóriumi tagokkal együtt egy pitching fórum keretében ismerkedjenek meg a támogatók a tervekkel.

A Magyar Fesztivál Szövetség szakmai konferenciája

A fesztiválturizmus 2010-es évének előkészületi munkáiról, a hatékony működésről, valamint a közönségnevelés új, európai módszereiről is szó esett a Magyar Fesztivál Szövetség szerdai találkozóján, a győri Vaskakas Bábszínházban. Márta István, a Magyar Fesztivál Szövetség (MFSZ) elnöke a kulturális tárcával, a Magyar Turizmus Zrt-vel, illetve Pécs városának illetékeseivel történt április elsejei megbeszélésük kapcsán a közös munka mielőbbi megkezdéséről beszélt. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a fesztiváloknak nagyobb hangsúlyt kellene kapniuk a médiában, ehhez pedig a Szövetségnek egy külön munkacsoportot kellene felállítania.

Rózsa Edit szerint a fesztiválszervezők kommunikációs szakemberek is egyben, hiszen mindenki eladja valamilyen módon a maga programsorozatát, ha pedig felállítanánk egy ezzel foglalkozó bizottságot, akkor könnyebb lehetne a marketing ? magyarázta a Miskolci Kocsonyafesztivál vezetője. Márta István szerint e mellett egy háromtagú etikai bizottságot is választaniuk kellene. Ha a Szövetség tagjait érintő etikai kérdésről van szó, amely nem egy egészséges konkurenciaharcból származik, akkor ez a háromtagú grémium javaslatot tehetne az ügy megoldására ? fogalmazott az elnök.

Hartyándi Jenő, a MEDIAWAVE fesztivál igazgatója a nemzetközi kapcsolatok kialakításának fontosságát hangsúlyozta. Nemzetközi kapcsolatokra lesz szükség a közeljövőben, ez pedig óriási problémát okoz majd. Minél hamarabb ki kell dolgozni egy stratégiát, ki kell találni, hogyan ismerkedhetünk meg külföldi partnerekkel. Talán erre is egy külön munkacsoportot kellene felállítani Ezen túl pedig a jövő közönségének az építése is fontos, hiszen egyre radikálisabban jelentkezik a nézőszám csökkenése, amit csak így lehet orvosolni ? mondta a fesztiváligazgató.

A konferencia délutáni beszélgetésére meghívott Kiss Kornélia, a Magyar Turizmus Zrt. programvezetője, Erdős György, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Közművelődési Főosztályának vezető helyettese, illetve Sülyi Péter, az NKA kiemelt rendezvények kuratóriumának tagja (az MFSZ elnökségének is tagja) a jövő évi fesztiválturizmussal kapcsolatos problémákról diskurált az MFSZ tagjaival. Kiss Kornélia a tematikus év megrendezése kapcsán a média figyelmének felkeltését, illetve a kölcsönös érdekek szem előtt tartását hangsúlyozta.

A 2010-es év sikeréhez úgy kell kommunikálni az egyes programsorozatokat, hogy az turisztikai és kulturális szempontból egyaránt eladható legyen mind a magyar, mind pedig a nemzetközi piacon ? hangsúlyozta a programigazgató. Erdős György szerint a kulturális turizmus évének idei tapasztalatai sokat segíthetnek 2010-ben. A két tematika nagyon hasonló, ezért az esetleges hiányok a jövő évben kiküszöbölhetők, a tapasztalatok pedig lehetővé teszik a sikerek fokozását is ? fogalmazott a főosztályvezető-helyettes. Kiss Kornélia az érdekegyeztetés érdekében felhívta a Szövetség illetékeseit, valamint a politikailag érintettek figyelmét arra, hogy a május 11-i héten egy találkozót kívánnak szervezni, amelyen lehetőség nyílik az egyes érdekek irányított megbeszélésére.

A jelenlevő fesztiválszervezők aggályaikat fogalmazták meg arról, hogy több fesztivál helyszíne turisztikai hiányosságok miatt kívül esik a Turizmus Zrt. figyelmén, ezért megfelelő marketinget sem kaphat. Mikulás Ferenc, a Kecskeméti Animációs Film Fesztivál igazgatója szerint a megoldás az lehetne, ha felkeltenék a nemzetközi figyelmet a magyar értékek iránt. A célok hiányát is fájlalták a résztvevők, többek szerint ugyanis nincs elképzelés arra nézve, hogy a 2010-ben a fesztiválokra érkezőket hogyan vonzzák vissza egy évvel később is. Márta István szerint a májusi megbeszélés lehetőséget adhat ezeknek a problémáknak a megoldására. Ezen túl pedig fontos a szakma és a politikailag illetékesek közös munkája azért is, mert általa új anyagi forrásokat lehet nyerni a fesztiválok megvalósításához.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. MEDIAWAVE Szombathelyen | ZETApress

Szóljon hozzá!