ZETApress

hírportál

Filmszemle januárban

Az ideihez hasonlóan a 39. Magyar Filmszemle 2008-ban is kedden indul, s január 29-től február 5-ig tart. A vetítéseknek a Millenáris Teátrum, a Palace Mammut, az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Bem mozi adnak otthont. A nyitó- és záróünnepségre a Millenáris Teátrumban kerül sor. A nyitóünnepség keretében kiosztják az Életmű-díjakat és a Magyar Mozgókép Mestere címet. A szemletanács tagjai a producerekkel történő egyeztetés alapján úgy döntöttek, hogy a nyitófilm kérdését újra napirendre tűzik, tudtuk meg Naszály György sajtófőnöktől.

A november 20-i határidőig 30 játékfilm, 188 nem fikciós (tudományos ismeretterjesztő, szociográfiai, néprajzi és antropológiai, történelmi dokumentum, portré, riport- és interjú, valamint egyéb dokumentum) film és 136 kísérleti-kisjátékfilm nevezett a versenyprogramba, emellett 12 játékfilm nevezése futott be a bemutató (versenyen kívüli) szekcióba. A magas nevezési számra való tekintettel idén is minden kategóriában előzsűri tesz javaslatot a versenyprogram kialakítására ? a szemlén azonban minden nevezett alkotás vetítésre kerül.

A játékfilmes előzsűri tagjai: Gödrös Frigyes, Klöpfler Tibor, Fésős András, Vincze Teréz, Veressné dr. Kozma Ilona. A nem fikciós filmes előzsűri tagjai: Muhi Klára, Pintér Judit, Lakatos Róbert, Kékesi Attila, Kabdebó György, Sós Mária. A kísérleti és kisjátékfilmes előzsűri tagjai: Czabán György, Hartyándi Jenő, Varga Balázs. Kialakult a játékfilmes zsűri összetétele is, a végleges névsor: Maia Morgenstern, Klaus Eder (FIPRESCI főtitkár), Goda Krisztina, Kende János és Márta István.

Az előző szemlétől eltérően nem lesz kettős fődíj, a 39. Filmszemle legfőbb elismerése az Arany Orsó-díj. A szemletanács a zsánerfilmek részére egy új díjat alapított, amely a záróünnepségen a fődíjat megelőzően kerül átadásra, és szintén a nemzetközi zsűri ítéli oda az arra érdemes alkotásnak. Újdonság, hogy a szemle ideje alatt a szekciók versenyprogramjából válogatást mutatnak be öt magyar településen, Esztergomban, Szécsényben, Nyírbátorban, Algyőn és Pápán.

Mario Monicelli retrospektív az Örökmozgó Filmmúzeumban

Mától 19-ig kerül megrendezésre az Erzsébet körúti Örökmozgó Filmmúzeumban Mario Monicelli retrospektívája. Az olasz komédia mestere tiszteletére szervezett igen gazdag retrospektív keretében a következő filmek kerülnek levetítésre: Kedves Michele (1976), Hűtlen asszonyok (1952), Az ezredeseket akarjuk (1973), Brancaleone ármádiája (1966), Elvtársak (1963), Casanova ?70 (1965), Férfiak póráz nélkül (1975), Az orvos és a sarlatán (1957), Boccaccio ?70 (1962), Tündéri nők (1966), Rendőr és tolvajok (1951).

A magyar közönség személyesen is találkozhatott Mario Monicellivel a november 6-a és 15-e között megrendezésre került MittelCinemaFest 2007 ? V. Közép-Európai Olasz Filmfesztivál keretében, amikor is egy teljes napot szenteltük Mario Monicellinek, a legutóbbi, A sivatag rózsái című filmje bemutatója alkalmából.

A restrospektív sorozat holnap este fél 7-kor Mario Monicelli Caro Michele ? Kedves Michele ? című 1976-os filmjével veszi kezdetét. A film Micheléről szól, aki a ?68-as diákmegmozdulások óta Londonban él, azóta csak levélben tartja a kapcsolatot anyjával és testvérével. Nem jelenik meg a filmben, csupán halála után pillantjuk meg, de a hozzá intézett levelekből mindent tudunk róla. Egy tüntetés során hal meg.

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Díszbemutató Pápán
  2. ZETApress » Kedden indul a Filmszemle

Szóljon hozzá!