ZETApress

Másfél hónapja kezdődött az Üvegtigris 3. forgatása. A június 16-i bejelentő sajtótájékoztatón mi is részt vettünk az Európa Hajón. ? Célom közösségünket együtt gyarapítani! ? mondta akkor Szarvas József színművész, akivel Szarvas István beszélgetett.

Az 1958-ban Debrecenben született művész 1987-ben végzett a Színház- és Film-művészeti Főiskolán. 1987-1997 között a Vígszínház, 1997-től 2001-ig a Kaposvári Csiki Gergely Színház tagja volt. 2001-2002 között szabadfoglalkozású, 2002 óta a Nemzeti Színház művésze. 41 színdarabban, 18 játékfilmben és 16 tévéfilmben szerepelt. Híres szerepei: Cingár az Üvegtigris és Üvegtigris 2-ben, meg a Zárzorró a Papírkutyákban. Díjai: Jászai Mari-díj 1992, Hegedüs Gyula Emlékgyűrű 1992, Ajtay Andor-emlékdíj 1994, Kaszás Attila-díj 2008.

? A Cingár szerepet játszottad az Üvegtigris 1-ben és 2-ben. Ez a Cingár-szerep mennyire fekszik Neked? Egy 2008-as interjúban két részre osztottad a szerepeket, az egyik az, amelyiket szívvel-lélekkel csinálod, egyből bele tudod élni magad, a másik pedig a rendező szerinti és nagyon nehéz átvenni a rendező érzéseit, azt mondtad. Ez a szerep melyik csoportba tartozik? ? kérdeztük az Európa Hajón a sajtótájékoztató után.

Sz.J: Ez az elsőbe természetesen, annak idején Rudolf Péter, amikor a szereplőit válogatta ? az első részről beszélek ?, akkor túl a szakmai hitelességen ő arra is törekedett, hogy olyan emberekkel vegye körül magát, lévén, hogy első filmes rendező volt, akikkel barátságban van. Ez alapvetően meghatározza az egész filmes munkában helyzetünket. Ebben a filmben a kulcs színészek mindannyian Péter barátai is vagyunk azon túl, hogy egymást tisztelő kollégák is. Ez egy ponton túl azt gondolom, hogy a film az Üvegtigris több kérdésre választ ad. Önmagát írja, az élet annyi minden gondolatot beleírt ebbe a történetbe, hogy én azt hiszem, egyre közelebb férkőzik a történet, a cselekménysorozat hozzánk, személyesen hozzám is. Nagyon sokat tudunk ebből mi mindannyian, átmenteni már magunkból, belőlünk, ahogyan öregszünk, ahogyan élünk?

? Van egy olyan mondásod, szintén egy interjúból, hogy a pénz, paripa, fegyver és nő. Ezt ha megtennéd, hogy egy kicsit kifejtenéd, mert ez nagyon a szívemhez nőt, ez a mondásod.

Sz.J: Idézd vissza, hogy hol, milyen helyzetben mondtam!

? Amikor egy kezdő színész elindul, ezekre teszi a hangsúlyt, hogy ezt szeretné elérni. Ezekből melyiket sikerült?

Sz.J: Igen, most már emlékszem, bizonyos kérdésre ugyanezt a választ adnám most is, annak idején így készültünk pénzre, paripára, fegyverre és nőkre. Ma pedig, amikor benne járok a saját életemnek a második felében, akkor azt gondolom, hogy mindez így külön-külön és együtt sem adja ki a lényeget, az ember élete tartalmát nem adja ki. A film és a színház életformát ad, azt kapunk tőle közben persze pénzt, fegyvert, paripát és nőket. Ugyanakkor az én életemet tekintve én már választottam magamnak még egy másik életutat. Ezt úgy hívják Viszák tündérkert, saját pajta színház, fesztivál gondolat, önvallomás, de ez mind már az előző harminc esztendőmnek következménye. Ma már én is nemcsak mint színész, hanem kutamból kimérve már egy bizonyos konkrét ízléssel, élményanyaggal és szándékkal, közönségteremtő szándékkal tudok megjelenni és vallomást tenni arról hogy még mi minden van bennem.

? Ebben a hónapban, a közelmúltban ünnepelted az 52. születésnapodat, úgy hogy megnéztem az életrajzodat sok díj, kitüntetés volt, amit elérté., Van-e valami, amit mondjuk a közeljövőben szeretnél akár szerep, akár ilyen kitüntetés szempontjából kitűzni magadnak? Milyen kor ez, ami közelebb van az ötvenhez, mint a hatodik X-hez?

Sz.J: Szerintem teljesen príma kor, az ember belülről nem érzi az idő. Ez hála isten így is van rendjén és így van jól. Díjakra, kitüntetésekre , egyáltalán nem vágyom, nincs velük szemben semmi fajta vonzódásom, vonzalmam. Amiben én gondolkodom az a jó filmes szakmai helyzetek. Az idén nyáron, az Üvegtigrisen kívül forgatjuk majd a valamikor tíz-egynéhány évvel ezelőtt leforgattak egy filmet az volt a címe, hogy Zimmer Feri, azt most a Tímár Péter is azt gondolta, hogy érdemes még abból a történetből egy mai sztorit csinálni. Olvastam a könyvet, szerintem szenzációs a könyv, vár rám még egy másik munka. Ha valamire igazából vágyom, az előbb utalást tettem az Őrségre, Viszákra.

? A jólét és a jól lét kifejezés különbségét megmagyaráznád!

Sz.J: Szívesen! Az embernek nem a jólétre, hanem a jól létre kell törekednie, hogy legyünk otthon a világban. Így van, én jólétre nem vágyom. Mindenféléket megtapasztaltam már a jól létre törekszem valóban, de a jól lét az én szerintem vallomás útján, beszélgetés útján tud bekövetkezni. Az ember igazában csak a közösségben tud létezni. Az én jól létem egyik terepe az Őrség, az egyik közössége: Viszák. Ott csináltunk tavaly egy úgynevezett tündérkertet, ahová honos őrségi és viszáki gyümölcsfa fajtákat mentettünk el gyermeki gondnoksággal. Minden évben annyi fát ültettünk, ahány gyermek Viszákon született. Egy vágyam, hogy nagy díj lenne számomra, ha látnám ezeket a fákat megnőni és látnám ezeket az itteni srácokat nőni és látnám azt, hogy azzal a közösséggel, amellyel együtt vagyunk, hogy mi lesz mondjuk 10 év múlva. Engem ez izgat.

? Nagyon szívesen venném a véleményed. Eszenyi Enikőtől a Vígszínház igazgatójától ezért megmondom neked őszintén nagyon kikaptam, amikor feltettem neki ezt a kérdést. Korban közel álltok egymáshoz, azt kérdeztem tőle, hogy mi arról a véleménye, hogy régebben sokkal tehetségesebb színészek voltak, mint most? Hogy látod Te, hogy most is ugyanolyan tehetséges színészek vannak, mint régen, vagy pedig csak az a gond, hogy más a légkör és sokkal nehezebb érvényesülni?

Sz.J: Én ugyanerről beszélgettem, nem olyan régen néhány hónappal ezelőtt Garas Dezsővel, aki azt mondta, hogy nehogy azt higgyétek, hogy ti rosszabb színészek vagytok, mint mi, vagy kevésbé tehetségesebbek, mint mi. A mi mondjuk úgy filmes szempontból, szakmai szempontból nagy generációs színészek. Én azt gondolom, hogy a titok az onnan van, hogy az érzés onnan táplálkozhat, hogy közel sincs annyi lehetősége ma egy színésznek a szakmáját gyakorolni, mint annak idején a Garas Dezső-féle generációnak.

? Bocsáss meg, én a még régebbiekre gondolok.

Sz.J: Akkor még régebbiek, mondjuk a Kabos Gyula-féle generáció, hát ők hetente csináltak egy játékfilmet, hetente jött ki egy újabb mozifilm, az ugyanolyan szappanopera volt, mondjuk Kabos Gyula élete szakmai élete, mint mondjuk az Üvegtigris. És hát ez is végtelen történet volt, ilyen végtelen történet ma nagyon kevés magyar színésznek van lehetősége, illetve a film sem olyan központi hely a civil szórakozásnak, annyi minden más van ezen kívül, hogy film, hogy mozi vagy színház. E fölött siránkozni gondolom kár, mert ez egy ilyen helyzet, ez így van, de az, hogy a szakma rangját milyen szinten tudom én magam megtartani személy szerint, ebben az ilyen értelemben nehéz helyzetben, az pedig rajtam múlik.

? Azt olvastam egy Veled készült interjúban, hogy Viszákon az emberek segítik egymást, egyik disznótorost ad, a másik lenyírja a füvet, amelyik nem jellemző mindenhol az országban.

Sz.J: Ez így van, de olyannyira, hogy évekkel ezelőtt, akkor én még mindig füvet nyírni jártam az Őrségbe. A szomszédom a Pungor Robi egyszer megunta, hogy mindig magasra nő a fű a kertemben. Átjött hozzám és azt mondta, akkor még így hívott, művész úr ? most már tegezzük egymást ? idefigyeljen művész úr, mostantól kezdve, amíg én vagyok a szomszédja, én fogom kaszálni a maga füvét. ? De én addig mit csináljak? ? kérdeztem vissza. ? Az engem nem érdekel! ? hangzott a válasz. Azóta ő gondozza a nem kicsi kertet. Pungor hat éve már, az udvaromban felépített egy tógát? Ott van az udvaromban egy halastó. Mert azt gondolta, hogy a tó, ami az ő fejében benne az van, milyen jól állna az én kertemben. Nagyon sok ilyen kellene az országban!

? Van esetleg olyan, amit én nem kérdeztem, és szívesen megosztanál olvasóimmal?

Sz.J: Igen. Ma reggel is az Őrségből jöttem, ott terveztünk. Ez is megint egy fantasztikus építés Cserepes Lőrinccel, aki nekem megmutatta a fűz építészetet és most éppen a fűzfából próbálom majd a kerítést, meg mindenféle árnyékos helyet, meg játszóteret, illetve kapukat a tündérkerthez építeni. Érted, ez egy olyan helyzet, ami a plusz kreativitásokat előhívja. Az is szokássá vált, hogy miden évben lejön valamelyik képzőművész barátom ? Tenk László, Hegedűs Endre, Szkok Iván, Horváth János ?, hogy a falut és az itt élő embereket megörökítse. Ez lesz a másik kordokumentum a Tündérkert mellett.