ZETApress

hírportál

A Szabadság vonata

Utazó emlékkiállítás indul a szabadság városaiba kedden délelőtt a Nyugati pályaudvar 10-es vágányáról. A Királyi váróban a honvédelmi miniszter kiállítást megnyitó szavaival búcsúztatja a szerelvényt. Jelen lesz az indulásnál Heinczinger István, a MÁV általános vezérigazgató-helyettese, Holló József Ferenc, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója, valamint Székely Tamás , aki 1956-ban a rádiólabor vezetője volt

A kiállítás célja, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából emlékeztessen a Budapesten és vidéken, az ország védelmében elesett, a meghurcolt illetve emigrációba kényszerült emberekre.

A kiállítás módszere, hogy egyedi módon, teljesen újszerűen vasúti kocsikban valósítsa meg, amelyek egy médiavagonnal kiegészítve komplett szerelvénnyé állnának össze. A kiállítási szerelvény Budapestről, a Nyugati pályaudvarról indul, és az ország nagyvárosait, jelentős régióit érintve érkezik vissza. A menet az elkövetkező tíz nap 18 városban áll meg. Salgótarján, Eger, Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, Békéscsaba, Szeged, Kecskemét, Szolnok, Pécs, Kaposvár, Zalaegerszeg, Szombathely, Győr, Tatabánya, Veszprém, Várpalota, Székesfehérvár útvonalon érkezik vissza a fővárosba, hogy november 3-án és 4-én a Vasúttörténeti Parkban fogadja a látogatókat.

A kiállítás megérkezik az adott város pályaudvarára, ahol egy később eldöntendő szintű ünnepélyes fogadtatást kap. A szerelvény ez után fél napig áll a pályaudvaron kielégítve a helyi iskolák csoportjainak és társadalmi szervezeteknek az igényeit. A vonat elindulásához, illetve távozásához különféle kulturális programok csatolhatók.

A szerelvény ? a mozdony után ? egy 24 méter hosszú poggyászkocsiból, egy multimédiás vetítésre alkalmas komfort kocsiból és nyolc a korabeli haditechnikát szállító pőre kocsiból állna.

A poggyászkocsiban beépített installáció segítségével kerülnek bemutatásra az 1956-os forradalom és szabadságharc jelentős eseményei. A poggyászkocsiba beépített álló vitrinekben a forradalom és szabadságharc emlékei egyenruhái katonai felszerelései helyezkednek el.

A komfort kocsiban egy nagyképernyős plazma TV kerül elhelyezésre, amely korabeli filmeken keresztül mutatná be a forradalom és szabadságharc történetét. A szerelvény többi részét alkotó muzeális eszközök berakodása 23-án, hétfőn a Ferencvárosi pályaudvaron történik.

A kiállítás első részét egy vonatra telepített kiállítás képezi, amelyet közel hetven négyzetméteren egy vagon átalakításával valósítottunk meg. A kiállítás bemutatja az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeit. Előzményként az 1950-es évek hangulatát idéző propagandafotókat, plakátokat vitrinben elhelyezett ÁVH-s egyenruhát láthat a látogató, amelyet kiegészít egy interaktív térkép, amely a magyar és szovjet katonai alakulatok magyarországi elhelyezkedését mutatja be.

Az előzményeken túllépve az 1956. október 23-24. eseményeket taglaló forradalmi részbe lépünk, amely a forradalmi hangulatot és a fegyveres harcba való átmenet körülményeit taglalja. Ezen a helyen a látogatók magukhoz vehetnek, megfoghatnak olyan fegyvereket, amelyek a forradalom alatt jelentős szerepet játszottak a szovjet és a magyar oldalon egyaránt.

A kiállítás harmadik része mutatja be az 1956. október 25-e és november 4-e között zajló jelentős eseményeket. Ebben a részben látható a forradalmár a maga ruhájában hevenyészett harceszközeivel láthatók. Egy másik vitrin mutatja be szovjet katonát és a hozzá kapcsolódó tárgyi eszközöket. Ezen a helyen láthatóak azok a tárgyak, amelyek a forradalom fegyveres részéhez kötődnek: harckocsi-lánctalp, tüzérségi és ágyúlőszerek.

Egy különálló vitrin mutatja be a forradalomba mindkét oldalon szerepet játszó magyar katonát a maga egyenruhájában fegyverzetével, felszerelési tárgyaival.

A kiállítás utolsó része a forradalom utóélete, amely a megtorlást következményeket és a rendszerváltás utáni megítélést taglalja.

A kiállítási vagon nem nélkülözi a látványos elemeket, érdekességeket, az interaktivitást, megtapinthatók és megtapasztalhatók azok a kézifegyverek, amelyeket a forradalomban használtak, működés közben láthatók azok a híradóeszközök, amelyet a Magyar Néphadsereg ebben az időszakban használt.

A Múzeumvonat egy másik kocsijában egy médiavagont alakítottunk ki, amelyben a kényelmes ülésekből követhetők nyomon, a nagyméretű monitoron pergő 1956-os események.

A kiállítás harmadik egységeként egy igazi haditechnikai bemutató látható, amely bemutatja a forradalom és szabadságharcban alkalmazott haditechnikai eszközök jelentős részét. A katonai vasúti szállítást bemutató kiállítási rész tartalmazza a legendás T-34 közepes harckocsit a PT-76 felderítő-úszóharckocsit a forradalmárok által alkalmazott tüzérségi lövegeket és jellegzetes katonai tehergépjárműveket.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Maradtak a tankok

Szóljon hozzá!