ZETApress

hírportál

Ramszesz ? az ásatás sikere

Töretlen az érdeklődés az október 3-án megnyílt Ramszesz ? az ásatás című tárlat, mely eddig a tervezettnél jelentősen több látogatót vonzott ? tudtuk meg Balogh Mátétól.

A WAX Kultúrgyárban megrendezett kiállítás folyamatosan újabb és újabb látványosságokkal bővül, annak érdekében, hogy az idelátogatók még több érdekes információval legyenek gazdagabbak. Az október 3-án megnyílt első magyar fejlesztésű nagyszabású kiállítás II. Ramszeszt és korát kívánja bemutatni a látogatóknak. A tárlat célja, hogy a több mint 66 évig tartó uralkodás történetét és az ezt övező egyiptomi kultúrát megismertesse a közönséggel, és kiegészítő információkkal járuljon hozzá az iskolai tananyaghoz.

Már az első hónapban rengeteg, közel kilencezer érdeklődő vágott neki az ásatáson folyó tárlatvezetésnek, amelyet fejlámpák és a legmodernebb bluetooth technika tesznek még kalandosabbá. Az egy órás vezetés alkalmával több termen keresztül juthatnak el a csoportok Ramszesz sírjához, majd különböző ügyességi játékokban is részt vehetnek.

A Ramszesz Projekt vezetőjét, Mezei Tamást mindig is vonzotta Ramszesz személye és az őt körülvevő több ezer éves misztikum. A tárlat ötlete két évvel ezelőtt merült fel, majd a kész kiállítás az újpesti WAX Kultúrgyárban lelt helyszínre, ahol 2011. február 28-ig naponta 10 és 20 óra között tart nyitva. Csoportoknak 10 és 16 óra között tartanak tárlatvezetéseket, amelyekhez bárki csatlakozhat, a családoknak és más érdeklődőknek 16 és 20 óra között 30 percenként indul vezetés a József Attila utca 4-6-ban.

Szóljon hozzá!