ZETApress

Megérkezett hozzánk a Titanic. No nem a 95 éves gőzös, mert az még mindig a tengerfenéken pihen, hanem az onnan felhozott tárgyakból kreált kiállítás. Holnaptól november 26-ig mindenki megnézheti a Millenáris Fogadóban, ha kifizeti a borsos belépőjegyet. Részletes információk honlapjukon megtalálhatók.

A belépő mellé beszállókártya is jár. Ugyan olyan, amivel a hajóra szállhattak az utasok 1912. április 10-én délben, Angliában. Mindenik jegy más-más utas adatait tartalmazza, s a kiszállás előtt az emlékfalon megnézhetjük, hogy egykori tulajdonosa a túlélők, vagy az áldozatok között volt-e? Ennyire viszont még ne szaladjunk előre.

Délelőtt a sajtóbemutatón magam is végigjárhattam a tárlatot. Hozzánk Kielből érkezett, tőlünk Lengyelországba megy majd tovább. Velünk voltak az RTL Klub ?sztárjai? is. Vágó István és Lilu készült a holnapi Titanic Napra, mert ők lesznek a műsorvezetők az egész napos rendezvénysorozaton, a képernyőn. Eljött Csonka András és Jáksó László is, s a fotósok a kiállított tárgyak előtt fényképezték őket. Láthattunk és megfoghattunk egy jégtömböt is, melynél a tengervíz hidegebb volt azon a tragikus április 14-ei éjszakán. (A sós víz mínusz 4 fok alatt fagy be, s a tengervíz hőmérséklete akkor ennyi volt.)

Laci nem csak a kezével, de a nyelvével is érzékelni akarta a jeget. Sok fotós vette körül, elég lassan exponáltak, én meg már azt vártam, mikor fagy végre oda a nyelve? Ez lett volna csak az igazi sztárfotó, de aztán mégis sikerült ép nyelvvel megúsznia. Előtte még megnéztük az I. és III. osztályú kabinokat is. Míg az előbbinél fényűző pompa, addig a négyszemélyes utóbbinál két emeleteságy fogadott. Itt legalább nem szalmaszákon, hanem matracon aludtak, s a többszáz utas fürdését két fürdőkádban lehetett megoldani. Ez akkor még elég volt, mert az emberek általában hetente fürödtek.

Az eseményen részt vett Völgyi Márta, a Kárpátia hajóorvosának, Lengyel Árpádnak az unokája. Ez a hajó mentett ki a 2200 utasból és személyzetből mintegy hétszáz főt, és vitte el őket New Yorkba. A táblákról leolvashatjuk, hogy a 26 éves Lengyel doktor két külföldi kollégájával együtt dolgozott a Kárpátián, s mivel ő volt az egyetlen mentőorvos, minden beteget ő osztályozott a fedélzetre érkezésekor. A megmenekülők ki voltak hűlve, s főleg lelki támaszra vártak.

Az egykori mentőorvosnak Amerikába érkezésekor a hozzátartozók sírárára, jajgatására kellett felkészülnie. A várakozók csak akkor tudták meg, hogy rokonaik megérkeztek-e, vagy a hullámsírban rekedtek. Mivel a mentőcsónakokba csak a nők és a gyerekek kerülhettek, így szinte mindegyik család gyászolt valakit.

S hogy mi okozta az elsüllyeszthetetlennek vélt hajó pusztulását? A folyamatos rádiós figyelmeztetések ellenére nagyon gyorsan, negyven kilométeres sebességgel haladtak, s csak későn vették észre a sötét éjben a hat emelet magas, tíz emelet mély jégtömböt. A hosszú és keskeny hajó nehezen fordult, s az volt a nagyobb baj, hogy oldalát sértette fel a hatalmas jégtömb. Vízzáró rekeszei közül öt is megsérült, de már négy rekesz sérülése esetén is kétséges lett volna a túlélés. A három évig tartó tervezés és építés során eszükbe sem jutott, hogy ekkora sérülés is érheti a hajóóriást.

Távozás előtt a vendégkönyvbe is beírhattunk. Előttem Csonka Pici vetette papírra gondolatait. Sorai végén, aláírása közepén kifogyott a tollából a tinta. Kérésére szívesen adtam kölcsön az enyémet, így legalább a kereszneve nem maradt csonka a papírlapon. Sajnos nem találtam jegyem tulajdonosának nevét a túlélők között, mert az utas a hullámsírban lelte halálát. Csak az vigasztalt, hogy én viszont kiszállhattam.