ZETApress

hírportál

Bezárt az Egészségváros

A kellemes őszi időben megduplázták a Richter felajánlását az Egészségváros látogatói Gyulán. Több mint négymillió forintot gyűjtöttek a kórház számára a gyulaiak ? tudtuk meg sajtósaiktól.

A Pándy Kálmán Kórház számára gyűjtöttek a gyulaiak szeptember 25-én, szombaton a Richter Gedeon gyógyszercég által szervezett Egészségváros programsorozat idei utolsó őszi állomásán. A résztvevők ingyenes szűrővizsgálatok elvégeztetésével, tanácsadások, előadások meghallgatásával növelték a Richter által a kórház számára felajánlott összeget, a nap végén így összesen négymillió 303 ezer-hétszáz forinttal gazdagodott az intézmény, ami több mint duplája a felajánlott összegnek.

Az idejekorán felismert tünetek segítségével a betegségek megelőzhetőek vagy eredményesen kezelhetőek. Ebben segített a Richter Egészségváros Program azoknak, akik szeptember 25-én ellátogattak Gyulára, a Kossuth térre. A gyulai lakosok részvétele kiemelkedő volt: közel kétezer ember fordult meg a nap folyamán a Richter által szervezett rendezvényen, ahol több mint 1900 szűrést végeztek el.

A változatos táncprodukciók és szűrővizsgálatok mellett az Egészségvárosba ellátogatóknak lehetőségük nyílt meghallgatni szakemberek előadásait sokakat érintő betegségekkel kapcsolatban, valamint személyre szabott javaslatokat kaphattak a szakorvosoktól a tanácsadó sátrakban. A gyulai lakosok érdeklődése nemcsak az előadások és a tanácsadások iránt volt magas, sokan vettek részt az elsősegélynyújtás bemutatón és kígyózó sorok álltak a BMI-t, testzsírt, magasságot, testsúlyt mérő gép előtt is a Richter referenciapatikákat bemutató sátornál.

Az Egészségváros gyulai állomásán közel 350-en a koleszterinszintjükre és több mint ötszázan a vérnyomásukra voltak kíváncsiak. Ez a két vizsgálat különös jelentőséggel bír hazánkban, hiszen minden második ember szív- és érrendszeri megbetegedésben hal meg. A szűrésen résztvevő gyulai lakosok 40 százalékánál mértek magas koleszterinszintet és vérnyomást.

250-en vettek részt a csontsűrűség-mérésen, a szakemberek több mint 40 embernél találtak csontritkulásra utaló, figyelmeztető jeleket. A résztvevők közel egyharmada először járt életében ilyen szűrésen, közülük is minden harmadik embernél mutatott a vizsgálat a normáltól eltérő értékeket. A betegség elsősorban a nőket, illetve a 40-50 éves korosztályt érinti. A bőrgyógyász szakemberek 190 vizsgálatból 80 esetben állapítottak meg bőr- és körömgomba fertőzésre utaló jeleket.

A prosztatarák a férfiak daganatos halálozásának első három leggyakoribb oka között szerepel. Az ingyenes PSA vizsgálatot sokan keresték fel, 210-en. Mindössze 7 esetben mértek olyan eredményeket a szakemberek, amelyeknél további vizsgálatokra van szükség.

Az eredményeket összegezve elmondható, hogy a gyulaiak többsége fontosnak tartja a szűrővizsgálatokat, a megelőzést, ahogy a program védnöke Rudolf Péter is. A színművész nemcsak lelkesítő beszédével buzdította a lakosokat az egészségtudatos gondolkodásra és a szűrővizsgálatokon való részvételre, hanem ő maga is beállt a sorba ellenőriztetni vérnyomását.

Az egészségügyi prevenciós szemlélet megismertetése, az egyéni felelősségvállalás hangsúlyozása érdekében indult Richter Egészségváros rendezvényén a saját egészségük mellett a közösségért is tehettek a résztvevők. A Richter a program keretében 2.000.000 forint adományt ajánlott fel a gyulai Pándy Kálmán Kórház számára, amelyet minden elvégzett szűrés, tanácsadás, végighallgatott előadás további forintokkal növelt. A gyulaiak aktív és tudatos részvételének köszönhetően a nap végén Dr. Kövesdi József, a Pándy Kálmán orvos-igazgatója négymillió 303 ezer-hétszáz forintos adományt vehetett át Dr. Schaff Erikától a Richter Gedeon Nyrt. területi vezetőjétől, mely a Richter Egészségváros Program idei sorozatának második legjobb eredménye.

A Richter Egészségváros egy kis időre bezárja kapuit, de tavasszal újabb városokban várja a látogatókat. A részletes programról, a kampányhoz kapcsolódó érdekességekről a program teljes ideje alatt a honlapon olvashatnak bővebben az érdeklődők, javaslataikat vagy észrevételeiket pedig e-mailben küldhetik el.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Milliókat érő egészség | ZETApress

Szóljon hozzá!