El akarták küldeni a kismamát
Megint botránytól hangos az egészségügyi rendszer. Kedd délelőtt a Nógrád megyei Pásztóról két súlyos sérültet a közeli megyeszékhely Traumatológiájára vittek, ahonnan ellátás után a fővárosi Amerikai úti Idegsebészet helyett a miskolci kórház fogadott. Helikopterrel ez utóbbi volt húsz kilométerrel közelebb, s az új beutalási rend szerint is ők voltak az illetékesek. Most azért áll a bál, hogy a miért kellett előbb Salgótarjánba vinni ahelyett, hogy egyből Miskolcra indultak volna vele.
A súlyos sérülteket korábban is mindig a legközelebbi kórházba kellett szállítani, s csak az állapotuk stabilizálása után küldték onnan tovább. Akadtak persze mindig is kivételek, akadtak olyan orvosok, akik igyekeztek gyorsan továbbpasszolni a betegeket, mert ebből sosem származott problémájuk. Így nem náluk romlott a halálozási statisztika, ők mer verhették a mellüket, hogy a beteget a legjobb helyre irányították. Akadtak olyanok is, akik nem is a beteggel, hanem csak a papírokkal foglalkoztak. Ilyen volt az alábbi példánkban szereplő főorvos is.
A ?70-es évek második felében magam is Nógrád megyében mentőztem, s megfordultam mind az öt akkori mentőállomáson is. Szülészeti osztály Salgótarjánban, Pásztón és Balassagyarmaton volt, s akkor még működött a berceli szülőotthon. Koraszülött osztály csak a megyeszékhelyen volt, így a koraszülésre esélyes kismamákat már eleve oda irányították tovább. Ha a másik három intézet valamelyikében szültek, akkor a Koraszülött Osztályról vitt oda egy inkubátort és egy nővért a mentő, s ők szállították be a koraszülöttet. Az anya nem ment vele, hanem a helyi szülészeten maradt felgyógyulásáig, általában öt napig.
Szécsény környékéről kellett szülőnőt szállítanom. Lakhelye nagyjából félúton volt Gyarmat és Tarján között, de területileg Gyarmathoz tartozott, s ő is oda akart kerülni. Kiskönyve szerint csak egy hónap múlva kéne szülnie, ő azonban váltig állította, hogy elírták a dátumot. Én is úgy láttam, hogy neki van igaza, s rögvest indultunk a gyarmati szülészetre. Nem folyt még el a vize, így nem is kellett hordágyaznunk. Saját lábán jött be a földszinti vizsgálóhelyiségbe.
A bába már írta is volna alá a menetlevelemet, de véletlenül az egyik főorvos is előkerült. Nappal volt, így sok orvos volt benn az osztályon. Megnézte a kiskönyvet, s hiába mondtuk ketten az asszonnyal, hogy elírták a dátumot, ő csak a papírnak hitt. Anélkül, hogy megvizsgálta volna a beteget ? amit még a bába sem tett akkor meg ? továbbküldte a kismamát Salgótarjánba, majd kiment a szobából.
Kimegyek még a vécére, mert nagyon kell pisilnem, mondta a szülőnő, s elindult. Oda nem kellett követnem, a hozzátartozója kísérte be. A folyosón vártam rá, s még a menetlevelem sem volt igazolva. Percekkel később a hozzátartozó rohant ki a vécéből, s kiabálására a bába meg egy nővér futott be az asszonyhoz. Röviddel később felsírt a gyermek. Egészséges és időre született kisbaba volt. A kiskönyvben tehát alaposan elírták a dátumot!
Közben a főorvos is előkerült. Hová vigyem a beteget? ? tartottam elé menetlevelemet vigyorogva, mert tudok ám én szemét is lenne, ha megérdemlik! Minek van még itt a mentő? ? kiabálta, pedig csak magára haragudhatott. Gyorsan aláírta a papírt, mi pedig a jól végzett munka örömével vonultunk be állomáshelyünkre.
