ZETApress

hírportál

Befújás helyett mellkas kompresszió

Felesleges újraélesztéskor befújásos lélegeztetést alkalmazni, olvashattuk egy tanulmányban a minap, helyette sürgősen meg kell kezdeni a keringés újraindítását. A szövetekben van annyi oxigéntartalék, amely huzamosabb időre elég, ezt viszont a vérárammal mielőbb az agyba kell juttatni. Ezért kell megkezdeni a mellkas kompressziót minél előbb.

1993. őszén erről már magam is írtam az egyik havi lapban, de a mentők egyik főorvosa még ugyanazon az oldalon megcáfolta felvetésemet. Az írás portálunkon is olvasható egy korábbi sorozatunk részeként. Remélem még most sem késő megfontolni a dolgokat, mielőtt még többen halnának meg a felesleges késedelmekért.

A ?70-es évek közepén kezdő mentőápolóként azt tanították velünk, hogy az égési sérülésre steril fedőkötést teszünk. Akkor került kezembe a László Kórház Égési osztály szakorvosának cikke egy hetilapban, mely mást tanított. Ők akkor már rég hideg vízzel hűtötték az égett, vagy forrázott területet, s ezt ajánlották mindenkinek. Az írást hiába mutattam meg a megyei főápolónak, nem tudtam meggyőzni. Nekünk az előírásokat kell betartanunk, mondta, s nem az újságcikkek alapján kell dolgozni!

Egy év múlva a módszer hivatalosan is elfogadott lett, s később a szakápolói tanfolyamon is így tanították. Akkorra már a főápoló ? immár vezető mentőtisztként ? is revidiálta álláspontját, s tőlünk is megkövetelte, hogy az égett testrészt indulás előtt folyóvízzel hűtsük le, ha erre van mód, mielőtt a mentőkocsiba helyezzük. Ez az ügy tehát rövid úton megoldódott.

Semmelweis Ignácnak, az anyák megmentőjének sem hitt rögtön mindenki. Hiába tette be a klóros vizes lavórt a vizsgáló helyiségekbe, ellenségei kiöntötték azt, ahelyett, hogy használták volna. Sok szülőnőnek kellett meghalni addig, amíg a módszer el nem terjedt, és kötelező nem lett. Reméljük, hogy a mellkas kompresszió elterjedésére nem kell még újabb tíz évig várni, így mielőbb megmenthetjük vele rászoruló embertársainkat!

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Miért késett a mentőautó?

Szóljon hozzá!