ZETApress

hírportál

Miért késett a mentőautó?

Hívás után 37 perccel értek ki a mentők a csepeli Duna-partra. Nem ők voltak lassúk, messziről jöttek. A rohamkocsi a Markó utcából, az orvosos kocsi meg egy budai mentőállomásról érkezett. Hiába igyekeztek, Kolonics György kenu világ- és olimpiai bajnokot nem sikerült megmenteniük.

A tragédiában még inkább elszomorító, hogy jóval közelebbről is lehetett volna mentőt indítani. Két hete adták át a négy kocsis csepeli állomást, de az eset kocsijuk éppen úton volt. Orvos nélküli egység tartózkodott ugyan odabenn, de őket nem indította a központi szolgálatvezető. Nem bízott a mentőápoló és -gépkocsivezető rátermettségében, inkább távolabbi orvosokat riasztott.

A parton közben laikusok küzdöttek félóránál is tovább Koló életéért. Nem tudom, mit tettek, de a befújásos lélegeztetésen kívül egyebet aligha. A mellkas kompressziót – amely szívmegállásnál az egyedüli segítség – nem tanítják az elsősegélynyújtó tanfolyamokon. Attól félnek az „okosok”, hogy valaki rosszul állapítja meg a szívmegállást, dobogó szívet akar újraindítani, ezzel viszont éppen leállítja azt. Csak azt felejtik el ezek az emberek, hogy hiába fújom be valakinek a tüdejébe a levegőt, ha nincs keringés, mely elszállítaná az agyába az oxigént.

Az elmúlt évben egy tanulmányra hivatkozva megírtuk, hogy a befújásra tulajdonképp nincs is szükség, helyette rögvest a szív újraindításával kell megpróbálkozni. Mégsem tanítják meg a laikus elsősegélynyújtóknak azóta sem.

A mentőknél más a helyzet, ott a kezdő ápolónak és gépkocsivezetőnek is meg kell tanulni mellkast komprimálni ahhoz, hogy egyáltalán kivonulhasson. Épp ezért érthetetlen számomra, hogy a hirtelen szívhalálhoz miért nem a legközelebbi egységet riasztották ahelyett, hogy távolról küldenek oda orvosokat. Ennyire nem bíztak a saját ápolójukban? Ennyire elharapózott a mentőknél, hogy csak az orvos az, aki bármin tud segíteni?

Amikor ’75-ben, Nógrád megyében mentőzni kezdtem, a megyében mindössze egy kivonuló orvosnő volt, ő is csak a hét egyik napján, nappal kocsizott. Tudtuk, hogy csak magunkra lehetünk utalva, de éppen ez adott erőt munkánkhoz, s épp ez jelentett sikerélményt egy-egy jól megoldott feladat után.

Szóljon hozzá!