ZETApress

hírportál

A tulaj felel majd a gyorshajtásért

Ha a képviselők is rábólintanak, jövőre a gépjármű tulajdonosa fizeti ki a közigazgatási bírságot a bemért és rögzített gyorshajtásért, tudtuk meg az ORFK és a GKM délelőtti közös sajtótájékoztatóján az M0 körgyűrű csepeli benzinkúti pihenőjében. A bírság fixösszegű lesz, a hatóságok nem mérlegelhetnek.

Szabálysértési eljárást továbbra is csak akkor indíthatnak a gépjárművezető ellen, ha kiléte ismert lesz, ám az üzemeltető továbbra sem lesz köteles családtagját feljelenteni. Az ismert elkövetővel szemben csak a gépjárművezetéstől való határozott idejű eltiltást lehet kiszabni, illetőleg büntetőpontot kiadni, de a bírságot mindig a tulajdonos fizeti majd. Az üzemeltető polgári perben követelheti vissza a gyorshajtótól a pénzt, de a szabálysértési eljárást egy ismeretlen elkövetővel szemben indult ügyben ilyenkor sem lehet később megindítani.

Szabadfi Árpád dandártábornok, az ORFK főkapitány-helyettese kérdésemre elmondta, hogy a többszázezer forintos pénzbírságnak jelentős visszatartó ereje lesz. Mi is reméljük, hogy bealkonyul azoknak a gyorshajtóknak, akik a fotók láttán arra hivatkoztak, hogy nem ők, hanem egy családtagjuk vezette az autót! Erről már mi is írtunk rovatunkban. Az esztelen száguldások megszűntével végre a halálos balesetek és anyagi károsodások száma bizonyára csökkenni fog.

A délelőtti sajtótájékoztatóval egy időben az ÖMV-parkoló mellett az ORFK és a Nemzeti Közlekedési Hatóság közös ellenőrzéseket végzett. Kitelepült fékpadjukon a forgalomból kiintett kamionok fékhatását mérték, akiket motoros rendőrök tereltek oda. A fékpad mellett mérleg is volt ott a tengelynyomás mérésére. A Közlekedési Felügyelet az M0 körgyűrűn az ellenőrzéseket naponta végzi, s a rendőrök két-háromnaponta vesznek részt benne.

Kákosy Csaba, a GKM kabinetfőnöke elmondta, hogy a körgyűrűre néhány hónapon belül öt fix kamerás sebességmérő műszert telepítenek. A közbeszerzési eljárás lefolytatása miatt kell ilyen hosszú idő, de addig is fokozzák az ellenőrzéseket. Hosszú távú céljaik között szerepel a körgyűrű kétszer kétsávosról kétszer háromra bővítése, s a leállósávok kiépítése. A középre épített betonkorlát hatására a balesetek száma már eddig is csökkent, s további javulás várható. Jövő nyárra az északi szakaszon is elkészül az új Duna-híd, s akkor az észak-budapesti kerületekben is csökken majd az utak zsúfoltsága.

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Új menetrend a vonatokon
  2. ZETApress » Javuló közlekedésbiztonság

Szóljon hozzá!