ZETApress

hírportál

Újabb megfontolást!

Sólyom László köztársasági elnök nem írta alá, és megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a vízgazdálkodási törvény módosítását tartalmazó törvényt. Az államfő döntéséről levélben tájékoztatta Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét ? tudtuk meg Sajtóosztályuktól.

A vízgazdálkodási törvény jelenleg kötelező erővel előírja, hogy a kizárólag energia hasznosítás céljából kitermelt termálvizet vissza kell táplálni a kivétel helyére, a felszín alatti vízrétegbe. Az Országgyűlés által most elfogadott törvény lehetőséget adna a termálvíz kitermelőinek, hogy a vízügyi hatóságtól egyedi felmentést kaphassanak a visszatáplálás alól.

A köztársasági elnök ezzel a módosítással két okból sem ért egyet. A termálvizek visszatáplálása egyrészt fontos a felszín alatti egységes vízbázis megóvása szempontjából. A termálvizek ugyanis kapcsolatban vannak az ivóvízkinccsel, amelynek Magyarországon szinte teljes egésze a felszín alatti vizeken alapul. Mivel ezek a vízkészletek meglehetősen lassan pótlódnak természetes úton, szükséges, hogy a kitermelt termálvíz minél nagyobb arányban visszakerüljön a föld alá.

A visszatáplálás másrészt fontos a felszín feletti vizek minősége és élővilága megóvása céljából is. A termálvizekben lévő különféle vegyületek, illetve a maradék hő ugyanis megbillentheti azoknak a felszíni vizeknek a biológiai egyensúlyát, ahová a termálvizet vezetik. A köztársasági elnök házelnöknek szóló levele, melyben érveit részletesen kifejti, a KEH honlapján megtalálható.

Szóljon hozzá!