ZETApress

hírportál

Pálinkás lemondott

Nem képviselő már Pálinkás József. Az egykori Fidesz-kormány oktatási államtitkára, majd minisztere ma kilépett pártjából és frakciójából. Nem csak pártbeli tisztségeiről, de parlamenti képviselői mandátumáról is lemondott. S hogy miért tette meg ezt ilyen hirtelen? Mert a Magyar Tudományos Akadémia nagy fölénnyel, 58 százalékkal három évre elnökének választotta.

A titkos szavazáson Pálinkás 276 szavazatot kapott a lehetséges 476-ból. Hárman kandidáltak az elnökségre, s riválisai közül Roska Tamás, a PPKE dékánja, a Bolyai-díj 2002-es díjazottja 31 szavazatot, Somlyódy Tamás, a BMGE tanszékvezető professzora pedig 165-öt kapott.

Az új elnök az összeférhetetlenségi törvény miatt nem lehet képviselő. Egy új akadémiai törvény idei elfogadtatását szeretné elérni, melyről viszont már nem szavazhat a Tisztelt Házban. A Hajdú-Bihar megyei listáról került be, így az utód is onnan érkezhet. Arnóth Sándor Fideszes püspökladányi polgármester lesz valószínűleg az új képviselő, aki viszont továbbra is városa vezetője maradhat.

Szűcs Erika is lemondott

Máshol is lesz változás az önkormányzati munkában. A szociális miniszterré tegnap kinevezett Szűcs Erika lemondott miskolci alpolgármesteri megbízatásáról, s a továbbiakban csak képviselőként vesz részt a megyei jogú város irányításában. Mellette Molnár Károly, Szabó Imre, Szabó Pál és Székely Tamás lette le hétfőn koradélután a miniszteri esküt a Parlamentben, napirend előtt.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Fodor Gábor visszavágott

Szóljon hozzá!