ZETApress

hírportál

Szűk körben Trianonról

Tegnap este a Szent István Bazilikában a Trianoni Szerződés aláírásának 90. évfordulóján Erdő Péter bíboros atya misét celebrált az évforduló alkalmából. Ebben kiemelte a Mennyei Atya szerepét, hogy népek maradnak fenn és tűnnek el a történelem során.

Szólt továbbá a magyar állam ezeréves fennállásáról, azt hogy Országunk a legrégebbi európai államok közé tartozik, és hogy átéltük nemzetünk mély gyászát. A szertartáson sajnos csak a képviselők vehettek részt, akik az Országgyűlés délutáni ünnepi üléséről érkeztek. A rendőrök mögötti biztonsági emberek azt az üzenetet továbbították, hogy nincs hely a Bazilikában. A bebocsátásra várakozók között sokan voltak a Bazilika hívei közül, akik nap-mint nap itt imádkoznak.

A kint rekedtek nem értették a helyzetet, miután hívták az embereket erre az ilyen magas szintű megemlékezésre. A Bazilika hívői közül többen a Ferenciek terére mentek misére, miután meghallgatták Bíboros Atya beszédét. Még az este találkoztam az egyik párt vezetőjével és megbeszéltem vele a történteket és ő is úgy tudta, hogy be lehetett volna menni ? írta Rozs Borbála.

Szóljon hozzá!