ZETApress

hírportál

MESZK állásfoglalás a jövő szerdai sztrájkról

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara az egészségügy problémáinak megoldását továbbra is elsősorban a kormányzat és az érintett szervezetek közötti tárgyalásokban látja, ugyanakkor ? az ágazatban tapasztalható súlyos betegellátási nehézség ismeretében ? a demonstráció követeléseiben foglaltakkal egyetért.

A közel százezres nagyságú magyar szakdolgozói társadalom aggodalommal figyeli az egészségügyi rendszer évek óta tartó ellehetetlenülését. A súlyos gondok megoldása érdekében elkerülhetetlen az ágazat finanszírozási rendszerének újragondolása és átalakítása, de ezt csak szakmai alapon, a gazdasági és társadalmi tényezők figyelembevételével, és társadalmi konszenzussal tartjuk kivitelezhetőnek.

A MESZK határozott állásfoglalása, hogy az ágazat valós problémáinak rendezése nélkül nem lehet korszerű egészségbiztosítási rendszert kialakítani és fenntartani. A fekvőbeteg intézmények rendszerének átalakítása a már korábban is tapasztalható kedvezőtlen folyamatokat felgyorsította, valamint markánsan felszínre hozta az ágazatban tapasztalható, szakdolgozói létszámhiányt.

Az új feladatkörök ellátására kötelezett intézmények igen nehéz helyzetben, sokszor a minimálisan szükséges létszámnál kevesebb szakemberrel próbálják, gyakran rögtönzött megoldásokkal működtetni a betegellátást. Egyértelmű, hogy a jelenlegi csökkentett létszámmal nem lehet biztonságos, minőségi, európai színvonalú egészségügyet a továbbiakban fenntartani! A problémát tovább súlyosbítja az idősödő szakdolgozói társadalom mellett, hogy teljes mértékben megtorpant az utánpótlás, pedig mindezidáig Magyarország világszínvonalú ápolói szakképzéssel büszkélkedhetett.

A megoldás egyik sarkalatos pontja lehet az egészségügyi szakdolgozók pályaválasztásának és pályán tartásának motiválása, a régóta óhajtott kiszámítható életpályamodell megteremtése. A másik megoldási javaslat a biztonságos betegellátás végzéséhez szükséges létszámfeltételek konkrét kidolgozása és meghatározása, majd az ellátó rendszer ezek alapján történő működtetése és ennek ellenőrzése.

A MESZK nem tudja elfogadni ? s a társadalomnak sem kell elfogadni ?, hogy nem kellő számú és képzettségű ápolóval, szakdolgozóval történjen a betegellátás. Ennek a kérdésnek sürgős rendezését kiindulási pontnak tekinti a Kamara a biztosítási rendszer átalakítása során, melyhez kormányzati garanciákat is vár.

Az egészségügyben számos esetben méltatlan körülmények és rendkívül alacsony fizetések mellett, ugyanakkor folyamatos munkarendben, szakmai és társadalmi megbecsülés hiányában, a még mindig elkötelezett és hivatástudatból dolgozók igénylik, hogy az ágazatot és a társadalmat alapvetően befolyásoló kérdésekben, szerepüknek és vállalt feladatuknak megfelelő súllyal hallgattasson meg véleményük, s szülessen minél hamarabb konkrét intézkedés.

A MESZK felhívja azon tagjai figyelmét, akik a fentiekkel azonosulva részt vesznek a Liga Szakszervezetek által szervezet demonstrációban, hogy a rendezvény ideje alatt a betegek érdekeinek és a jogszabályoknak megfelelően járjanak el! ? tudatta Sajtószolgálatuk.

Egyeztetés folyik a MÁV és a szakszervezetek között

Nem született megállapodás a vasúttársaságok és a szakszervezetek között a november 21-i sztrájk idején biztosítandó elégséges szolgáltatásokról a mai egyeztetésen. A tárgyalások november 19-én, hétfőn folytatódnak. Ismeretes, hogy a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz Szolidaritás) és a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) általános sztrájkot hirdetett november 21-én reggel 6-tól déli 12 óráig. A munkabeszüntetés ideje alatti szolgáltatásokról tartottak egyeztetést, első alkalommal a hét közepén a vasúttársaságok és a szakszervezetek képviselői.

A vasúttársaságok (MÁV Zrt, MÁV-START Zrt, MÁV Cargo Zrt.) azt kérték a szakszervezetektől, hogy olyan menetrendről állapodjanak meg, amely ugyan csökkentett szolgáltatásokkal, de kiszámítható vonatközlekedéssel áll az utas-közönség, illetve a fuvaroztató partnerek rendelkezésére a sztrájk ideje alatt. A szakszervezetek azonban ennek csupán részbeni teljesítésére látnak lehetőséget. A munkabeszüntetés közel 1200 vonatot érint.

A MÁV Zrt, mint a vasúthálózat működtetője biztosítani kívánja a megrendelt vasúti szolgáltatásokat a munkabeszüntetés ideje alatt is. A MÁV-START Személyszállító Zrt. azt kezdeményezte a kiszámíthatóság jegyében, hogy a sztrájk kezdete előtt elindított személyszállító vonatok a teljes útvonalon, a végállomásukig közlekedjenek. Ezen felül azt javasolta, hogy a munkabeszüntetés hat órája alatt a fővonali belföldi távolsági közlekedésben egy pár InterCity, egy pár gyors és egy pár személyvonat közlekedtetése szolgálja az utasok minimális érdekeit.

A budapesti és a vidéki elővárosi vasútvonalakon a személyszállító társaság a hétvégi menetrend szerint kívánja az elégséges szolgáltatást biztosítani, a mellékvonalakon pedig három pár vonat közlekedését látja szükségesnek. Így a MÁV ezen javaslata alapján tervezhető lenne az utazás, a munkába- és iskolába járók is elérnék céljaikat. A MÁV-START Zrt. azt is kérte továbbá, hogy valamennyi nemzetközi vonat közlekedjék a munkabeszüntetés ideje alatt is. A MÁV Cargo a sztrájk ideje alatt a tehervonatok 80 százalékát kívánja közlekedtetni, ehhez kérték a szakszervezetek hozzájárulását.

Az érdekvédők ? ezzel ellentétben ? azt tartanák elfogadhatónak, ha a sztrájk megkezdése előtt elindult vonatok a végállomásig közlekednének, de ezután már csak délben ? a sztrájk befejezése után ? indulnának ismét vonatok. A vasúttársaságok ? az utasok és fuvaroztatók nevében ? azért tartják elfogadhatatlannak a szakszervezeti javaslatot, mert éppen a reggeli csúcsforgalom idején szűnne meg a települések vasúti összeköttetése.

Az eltérő álláspontok miatt egyelőre nem született megállapodás, az egyeztetést november 19-én, hétfőn délután folytatják. A vasúttársaságok a tárgyalások során maximális kompromisszum készséggel törekszenek arra, hogy megállapodás szülessen a még elégséges szolgáltatásokról, így kiszámítható, tervezhető vasúti közlekedés lenne november 21-én, a munkabeszüntetés hat órája alatt is.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » MELIS, a MÁV új büszkesége

Szóljon hozzá!