ZETApress

hírportál

MELIS, a MÁV új büszkesége

A jól hangzó MELIS elnevezés a MÁV ZRt. új, egyben Európa legmodernebb mozdony-szimulátorát jelenti, amelyet a közelmúltban szerezett be a vasúttársaság uniós közbeszerzési eljárás keretében. Az oktatási célú szimulátor a mozdonyvezetők képzésében kiemelt szerepet kap, hiszen a szabályok helyes begyakoroltatásán túl segít az előre nem látható, váratlan helyzetek kezelésében, ami által a helyes döntési reakciók is könnyebben rögzülnek. A MÁV ezzel a programmal nyit a hazai vasútvállalatok felé is, hiszen oktató programjával a magánvasutak biztonsági rendszerét, a mozdonyvezetőik képzését is támogatja.

A mozdony-szimulátor vásárlásával kapcsolatos kezdeményezések a MÁV-nál már több éves múltra tekintenek vissza. Az igények felmérése után a vasúttársaság olyan rendszert kívánt beszerezni, amely alkalmas mind a dízel, mind a villanymozdonyok kezelőszervei használatának készségszintű begyakoroltatására. Ennek megvalósítása érdekében a MÁV ZRt. 2006-ban oktatási célú mozdony-szimulátor közbeszerzést indított az Európai Unió Hivatalos Lapjában, melyet a CORYS T.E.S.S. nevű francia cég nyert meg. A piacvezető, kifejezetten mozdony-szimulátorok gyártására szakosodott gyártó referencia listáján nem csupán nagy európai vasúttársaságok szerepelnek, hanem a kötöttpályás közlekedés szinte minden jelentős képviselője, valamint atomerőmű-szimulátorok is megtalálhatók. A cég a szimulátor rendszer kiépítését és leszállítását szeptember 1-jei határidővel, 369 millió forintért vállalta, amely magában foglalja az oktatószemélyzet kiképzését is.

Új képzési koncepció

A MÁV Baross Gábor Oktatási Központ által kidolgozott új, modulrendszerű mozdonyvezetői képzési programon belül kiemelt szerepet kap a Vezetéstechnikai modul, amely szimulátorok bevonását igényli. A rendszer szükségességét nemzetközi tanulmányok és benchmarkok is alátámasztják, amelyből kiderül, hogy a vasúti közlekedés biztonságának egyik legnagyobb kockázati tényezőjét a mozdonyvezetők felkészültsége jelenti. Krízishelyzetben, illetve rendkívüli helyzetek kezelésekor az emberi tévedés lehetősége hatványozottan jelentkezik.

A mozdonyvezetői munka egyes elemeit be lehet gyakorolni a vezetési gyakorlat során, azonban a közlekedésbiztonság veszélyeztetése nélkül nem lehet minden helyzetre felkészíteni a gyakornokokat. A több hónapos vezetési gyakorlat ugyan biztosít egyfajta tapasztalatot, de ?szerencsére? a váratlan helyzetek begyakorlására nincs mód. A szimulátorok költséghatékony módon valóságos körülményeket teremtenek a felhasználónak, ahol rövid idő alatt több veszélyes helyzetet is elő lehet állítani. A rendszer segíti továbbá a gyakornokok orientációját, vonalismeret megszerzését, a mozdonyvezetői munka, valamint a vasúti technológia megismertetését.

A MELIS projekt

A MELIS, a szimulátor rendszer neve valójában egy rövidítés: Mozdonyok Elektronikus Interaktív Szimulátora, amely egy kabinból és két egyszerűsített munkaállomásból áll. A kabin a szimulátor szobában helyezkedik el, amely a tökéletes képminőség elérése érdekében teljesen sötét. A pálya látványelemeit egy nagy teljesítményű LCD kivetítő, valamint egy falra szerelt 100 col átmérőjű vetítőernyő és két ? a kabinszerkezet külső részére szerelt visszapillantó tükör látványát megjelenítő ? 17 colos LCD monitor biztosítja. A tesztvezetések során a hallgatóknak lehetőségük van nappal és éjszaka, napsütésben és hóban is mozdonyt vezetni.

Magyarország első oktatási célú mozdony-szimulátora

A rendszer sikeres kidolgozásában a MÁV gépészeti, pályás, biztosítóberendezési, informatikai, beruházási és oktatási szakemberei is részt vettek, hogy a nyár folyamán elkezdődhessen a szimulátor egységek hardveres telepítése az Istvántelki Tanműhelyben. Az üzemeltető személyzet kiképzése után a szimulátor készen áll az üzemszerű működésre, arra, hogy a mozdonyvezető képzésben a vezetéstechnikai ismeret modul részeként támogassa az egyéni felkészülést, és elősegítse a biztonságos és balesetmentes közlekedést. A MÁV Zrt. ezzel az oktatási technika bevezetésével kívánja elősegíteni, hogy a magyar pályahálózaton közlekedő magánvasutak is eleget tegyenek a biztonsági feltételeknek, s mozdonyvezetőik begyakorolják azokat az ismereteket, amelyeket a vasútbiztonság és a vasútforgalom megkövetel.

Még elégséges szolgáltatás

Nem született megállapodás a vasúttársaságok és a szakszervezetek között a november 21-i sztrájk idején biztosítandó elégséges szolgáltatásokról a mai, ebben a témában második egyeztetésen. A sztrájkot kezdeményező két szakszervezet között sincs egyetértés. A VSZ tárgyalásra alkalmasnak találta a vasúttársaságok ajánlatát, de még tanulmányozni kívánják. A VDSzSz számára azonban a vasúttársaságok ajánlata elfogadhatatlan, mivel soknak találták a munkabeszüntetés ideje alatt közlekedtetni kívánt vonatokat. A tárgyalások holnap folytatódnak.

Ismeretes, hogy a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz Szolidaritás) és a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) általános sztrájkot hirdetett szerda reggel 6 órától déli 12-ig. A munkabeszüntetés ideje alatti szolgáltatásokról tartottak egyeztetést, immár második alkalommal a vasúttársaságok és a szakszervezetek képviselői. Az elsőről korábban mi is beszámoltunk.

A vasúttársaságok (MÁV ZRt, MÁV-START Zrt., MÁV Cargo Zrt.) azt kérték a szakszervezetektől, hogy még a mai napon (hétfőn) állapodjanak meg, tekintettel arra, hogy egyrészt az utasokat tájékoztatni tudja a szolgáltató vállalat, másrészt a szükséges vasútüzemi előkészületek megtörténhessenek. A MÁV ZRt., mint a vasúthálózat működtetője biztosítani kívánja a megrendelt vasúti szolgáltatásokat a munkabeszüntetés ideje alatt is.

A MÁV-START Személyszállító Zrt. azt kezdeményezte a kiszámíthatóság jegyében, hogy a sztrájk kezdete, 6 óra előtt menetrend szerint induló személyszállító vonatok a teljes útvonalon, a végállomásukig közlekedjenek, továbbá, valamennyi nemzetközi vonat közlekedjék a munkabeszüntetés ideje alatt is. Ez azt jelenti, hogy a munkabeszüntetés ideje alatt közlekedő 960 személyszállító vonatból 305 belföldi és 8 nemzetközi vonat közlekedne, a vonatmennyiség 30 százaléka.

A MÁV Cargo a sztrájk ideje alatt 32 tehervonatot kíván közlekedtetni, ehhez kérték a szakszervezetek hozzájárulását. A sztrájkot kezdeményező két szakszervezet között sincs egyetértés. A VSZ tárgyalásra alkalmasnak találta a vasúttársaságok ajánlatát, de a közlekedtetni kívánt vonatok jegyzékét ? amit a MÁV-START átadott ? még tanulmányozni kívánják. A VDSzSz számára azonban a vasúttársaságok ajánlata elfogadhatatlan, mivel soknak találták a munkabeszüntetés ideje alatt közlekedtetni kívánt vonatokat. Az eltérő álláspontok miatt egyelőre nem született megállapodás, az egyeztetést holnap folytatják.

Szóljon hozzá!