ZETApress

hírportál

Évi a riói vb-re készül

csernoviczki1napA NATURALLE új magyar élelmiszer termékcsalád ? amely az eladási számok alapján is feltörekvő sikereknek örvend a hiper- és diszkontláncokban egyaránt ? a 2013-14-es szezonban a Magyar Judo Szövetség kiemelt támogatója lesz ? tudtuk meg ma délelőtt az Erzsébet körúti Boscolo Budapest New York Palotában.

A szerződés megkötésére az I. emeleti Prága-teremben került sor, ahol a Magyar Judo Szövetséget Dr. Tóth László elnök, a NATURALLE termékcsaládot forgalmazó Sales One Kft-t pedig Kenyeres Sándor Pál ügyvezető, valamint Romanoczki Attila és Hurtyák Róbert tulajdonosok képviselték. ? Ennek a szerződésnek a megkötése nem más, mint a Sales One Kft. cégfilozófiájának megerősítése, amely szerint legfőbb célunk a hazai termékek, továbbá a gazdaság és sportélet kiemelt támogatása. A sikeres áprilisi budapesti Judo Európa-bajnokság legjobb magyar aranyérmet is szerző versenyzője Csernoviczki Éva lett, ezért döntöttünk úgy a szövetséggel karöltve, hogy az ő pályafutását támogatjuk a következő szezonban ? mondta Kenyeres Sándor Pál.

Újságírói kérdésre az ügyvezető hozzátette: Azért esett ezen sportágra a választásunk, mert ez a szakosztály több támogatást érdemel. Nagy élvezettel figyeljük a Magyar Judo Szövetség teljesítményét és sikerét a 2013-14-es szezonban. Ez az új megállapodás hozzásegíti a tatabányai klubot ahhoz, hogy Csernoviczki Éva további sportsikereket érjen el. Feltett szándékunk, hogy a jövőben további szakosztályok eredményét segítsük, valamint versenyképességüket növeljük az általunk nyújtott anyagi támogatással.

Évi édesapjával, Csernoviczki Csaba judoedzővel érkezett. Elmondta, hogy Tatabányán edz, jó formában van, már csak a 48 kg-os súlybeállítás van hátra a jövő héten. Augusztus 24-én, szombaton indulnak Dél-Amerikába, Rio de Janeiróban 26-án, a vb hétfői kezdőnapján lép majd tatamira. Dr. Tóth László elnök büszkén jelentette, hogy a 63 kg-os Gercsák Szabina a minap ifjúsági világbajnok lett. A magyar judosport megbecsülését jelzi, hogy 2014-től 3 évig mi rendezhetjük a Grand Prix-t, mely az eddig 54-szer megrendezett Hungária Kupának méltó utóda lesz.

NATURALLE ? az egészséges étrendért!

meghivo_naturalleNapjainkban már valóban számtalan terméket találunk a boltok polcain és szeretnénk egészségesen étkezni, akkor bizony jól körül kell nézni, mielőtt választunk. Minden finom étel, ital a jó alapanyagokra épül, ahogy minden más az életben. Ezért fontos, hogy megbízható helyen vásároljunk, majd a következő lépésben győződjünk meg a jó minőségről is: olvassuk át a címkét! A NATURALLE termékcsalád elkötelezte magát a minőségi élelmiszerek forgalmazása mellett, kiváló alapanyagaiból bátran vásárolhatunk alapanyagokat a családi ebédhez, legyen szó lisztről vagy napraforgó olajról.

A NATURALLE étolaj előállításánál legfontosabb szempont a minőség legmagasabb szinten tartása, mindenkor az egészséges életmód és az egészséges táplálkozás elősegítése a cél. A NATURALLE termékcsalád lisztjét hazai malomban őrölik és csomagolják. A kész liszt nem kerülhet a végső csomagolásába anélkül, hogy utoljára ne ellenőriznék tisztaságát és tesztelnénk azt, hogy sütésért-főzésért felelő tulajdonságai megfelelnek-e az általuk elvártaknak.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Sólyom a Műjégen | ZETApress

Szóljon hozzá!