ZETApress

hírportál

Talma kemény versenyt vár

Csodaszép időre ébredt a Superbike VB mezőnye, mely mindenkit jókedvre derített és már korán reggel nagy volt a mozgolódás a paddockban. Talmácsi Gábor kategóriája számára 10:45 órakor kezdődött a második szabadedzés ? tudatta a Talmácsi Gábor Média.

A magyar versenyző két boxkiállással teljesítette a tréninget, melyen 13 kört futott és 2:03:177-es idővel a 10. helyen zárt. Talmácsi a délutáni időmérő előtt felkereste a pályán található klinikát, ahol kezelést kapott a még nem százszázalékos bokájára. Aztán 16:05 órától következett az időmérő, melyen mindenki nagyon keményen kezdett. Gábornak a kvalifikáció utolsó harmadában is sikerült javítania, de mivel a többiek is gyorsultak, így holnap a 13. rajtkocka lesz az övé. Az időmérőt Sofuoglu nyerte, mellőle Lowes és Foret indulhat az első sorból. Holnap a Supersport kategória versenye 13:30 rajtol, melyet élőben közvetít az Eurosport2.

Sajnos eltaktikáztam a kvalifikáció végét. Túl sokat vártam, elment az idő és nem úgy jött ki a lépés, ahogy terveztem. Először Van Der Mark esett el előttem és zökkentett ki a ritmusomból, majd az orosz versenyző ült fel váratlanul a gyors körében és ezzel engem is feltartott. De pozitívan nézem a dolgokat és mindenképpen egy jó versenyre számítok holnap. Az új szabályok értelmében hárman indulunk egy-egy sorból, így én az ötödik sorból rajtolok. Az első körök nagyon fontosak lesznek és célom a mielőbbi felzárkózás, mivel nagyon szeretnék az első tízben végezni holnap ? mondta Talmácsi Gábor.

Bódis Ricsi nagyon várja a holnapi futamot

Szikrázó napsütés köszöntötte ma reggel az aragoni paddock lakóit. Az Európa-bajnokság fiatal tehetségei nagy érdeklődéssel figyelték a nagyok edzéseit és egyre izgatottabban várták, hogy elkezdődjön számukra is az idei első időmérő. 13:30 órakor szinte egyszerre tódultak a pályára azzal a céllal, hogy javítsanak korábbi idejükön és minél előkelőbb rajthelyet szerezzenek meg ? tudatta a Spárta Motorsport.

Bódis Ricskó egy rövid box-kiállástól eltekintve végig a pályán töltötte az edzésidőt. 12 kört teljesített és tegnapi legjobb idején 1 másodpercet javított. A mezőny többi versenyzője is gyorsult, így az elért 2:27:727-es idővel a 16. helyre kvalifikálta magát a holnapi versenyen. Az első pole pozíciót egy spanyol versenyző, Albert Arenas szerezte meg. ? Egyik szemem sír, mert jobb eredményre számítottam az időmérőn, a másik nevet, hogy állandó versenyző lehetek ebben a mezőnyben. Nem sikerült felvennem a ritmust, ahogy terveztem és túlságosan is görcsösen akartam a jó köridőt. Sokat kell még tanulnom, és kész vagyok mindent megtenni ezért. Holnap egy jó versenyre számítok és remélem sikerül az első tíz között végezni ? ígérte Bódis Richárd.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Kiütötték Gábor alól Hondáját | ZETApress

Szóljon hozzá!