ZETApress

hírportál

Vodkafutás Pósteleken

A Pósteleki Turisztikai Kft. a Real Magic Egyesület közreműködésével április 27-én, szombaton Royal Vodka Fighters? Run elnevezésű extrém akadályfutó versenyt szervez a pósteleki parkerdőben ? tudtuk meg a ma déli sajtótájékoztatón a Liszt Ferenc téri Hootersben. A versenyigazgató Shihan Furkó Kálmán nyugállományú ezredes, hétdanos karate mester.

A Közép-Európában egyedülálló sportesemény hazánkban már harmadik alkalommal kerül megrendezésre, azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a természet szeretetére, a mozgás örömére és az egészséges életmód fontosságára. Egy kihívásokkal teli, de szórakoztató esemény, amely összehozza az embereket, egyszersmind egy különleges sportélményt biztosít számukra.

A sajtótájékoztatót Vozár Attila, az esemény fő-szervezője és Dobor Dezső, a verseny sajtófőnöke tartotta. Részt vett Gyulai Márton, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) hétvégi küzgyűlésére készülő főtitkára, Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó és Kropkó Péter többszörös Ironman-bajnok. A sajtótájékoztató házigazdája Risztel Szilárd, a Hooters marketing-menedzsere volt, aki elmondta, hogy női csapatot indítanak.

A Bécs?Pozsony?Budapest Szupermaratont háromszor is megnyert Vozár Attilától megtudtuk, hogy idén is egy kör 7 kilométeres lesz, de három akadályt is kicserélnek a tavalyi 14-ből. Szalmabálák helyett jeges vízbe kell belegázolniuk, s a 37 fokos testnek a 10 fokos víz igencsak embert próbáló feladat. A gumik helyett 50 méteres villanypásztor alatt kell átkelniük vizes testükkel, így a 14 kilovoltos áram megrázó élményt okozhat a versenyzőknek. (A tavalyi hétszázzal szemben ezer indulóra, s ötezer szurkolóra számítanak.) A harmadik változás, hogy 5 méter magasra kell egy 45 fokos kötéllétrán felmászni, majd ugyanonnan lejutni.

Kropkó Péter elindult, míg Ungvári Miklósnak csak a testvérei vettek részt a tavalyi futamon, s idén újra neveznek. Ugyanazon a hétvégén lesz a judo ob is, így Miklósnak először azon kell helytállnia, s onnan megy majd Póstelekre. Tízen vannak testvérek, négy-hatfős egy csapat, így nem kell külső segítséget igénybe venniük. Adrenalin-bombaként hat rájuk a megméretés. Mivel Angliában idén 10 kilométeres távon világbajnokságot rendeznek, a magyar győzteseket kiküldik oda. Attila nem tudta még, hogy a 7, vagy a 14 kilométeres táv férfi-női győztese utazhat-e, de áprilisig ez is kialakul.

Nem csak felnőttekre, gyerekekre is számítanak április utolsó hétvégéjén. Nekik 500 méterese könnyített pályát építenek, s korosztálytól függően lehet 1-2-3-4 kört, azaz 500 métertől 2 kilométerig tartó futást teljesíteni. Megint lesz Hátamon a párom verseny is, amit skandináv országokban feleségcipelő versenyként hirdetnek. Mivel nálunk ebben is egyenlőség van, a feleség is cipelheti a férjét, sőt a párosoktól a házasságlevelet sem kérik.

Ez egy rendkívül szórakoztató verseny pároknak és családoknak. A versenyzők és a nézők is nagyon jól szórakoznak. A lényeg, hogy egy férfi és egy nő alkot egy párt. Többnyire a férfi hátán van a nő, de lehet fordítva is és így kell teljesíteni a kijelölt távot, amit akadályok is nehezítenek. A pósteleki verseny pályahossza 250 m, rajta két száraz és egy vizes akadály található, mely körülbelül egy méter mély. A korhatár 17 év, a nő minimális súlya 49 kg. (Ha ennél kevesebb, a nő hátán levő hátizsákba olyan súly kerül, hogy azzal elérje az előírt súlyt!) Ha a páros férfi tagja kisebb, mint a hölgyversenyző, akkor vegye a hölgy a férfit a hátára, vagy karjába és úgy versenyezzenek!

Extreme Challenge Gyulán

A szeptember 14-én, szombaton első ízben megrendezésre kerülő nemzetközi versenyen, az Extreme Challenge Gyula erőpróbán 53 kilométeres terepfutás, 14 kilométeres kajakozás, hídmászás, 93 kilométeres terepkerékpározás és 10 kilométeres city-futás vár a kitartókra legalább öt város ? Gyula, Békés, Doboz, Sarkad és a romániai Kisjenő ? érintésével. Magyarország leghosszabb, non-stop állóképesség versenye sötétben kezdődik és sötétben végződik. A versenyzők ötfős csapat- és váltóversenyben indulhatnak és 170 kilométeren át megállás nélkül 18 órán keresztül élvezhetik a kihívást. Az indulóknak GPS-rendszert biztosítanak, ami segíti a könnyebb tájékozódást, egyszersmind a nézők is nyomon tudják követni az eseményeket.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Futás vodkával | ZETApress

Szóljon hozzá!