ZETApress

hírportál

Nemzetis nyert a Nemzetin

Bácsalmási Sándor bácsi ? aki még nem öreg bácsi ? nyerte a II. Nemzeti Vágtát tegnap este a Hősök terén. A profi lovas Németh Sándor ? aki kétéve jött haza Németországból ? National Face nyergében elsőként vágtatott át a célvonalon és vihette haza településének a harmincmillió forintos fődíjat, meg egy évre a vándorkardot. A háromnapos országimázs-fesztiválra idén is több mint százezren voltak kíváncsiak.

Vasárnap a május 17-i sorsolás alapján álltak rajthoz a lovasok. Harmincan jutottak közülük a tegnapi középdöntőbe, ahonnan az esti döntőbe hat lovas ? Debrecen, Nyíregyháza, Esztergom, Bácsalmás, Litér és Szeged versenyzője ? került be. A döntőben Németh mögött a második helyen a nyíregyházi Suták Vanda, harmadikon az esztergomi Dömötör Ferenc végzett.

A sztárfutamot Stohl András, a Nemzeti Színház művésze nyerte Hajas László és Pintér Tibor előtt. Futott még Terecskei Rita és Oszter Alexandra is. A győztes százezer forintot, míg a helyezettek ötven-ötvenezer forintot kaptak, melyet rögvest fel is kellet ajánlaniuk egy-egy általuk választott alapítványnak. Sasváry Sándor, a tavalyi futamgyőztes idén nem indult, a hajszobrász mégis bukott idén is. Igaz, most már csak a futamzáró levezetésen dobott egy hátast Hajas hátasáról, így nem hibáztathatott miatta senkit.

A Fradi továbbra is veretlen

Nem szakadt meg az FTC győzelmi sorozata az NB II Keleti csoportjában. Hiába vezettek a vendégek tegnap az Üllői úton, a zöld-fehérek 3:1-re verték a DVSC tartalékcsapatát, így két fordulóval a vége előtt már húsz pontelőnnyel vezetnek a tabellán a tegnapi vendégük előtt.

A Nyugati csoportban a Pápa 1:0-ra nyert otthon Pécs ellen, s ezzel helyet cseréltek a táblázaton. A feljutó valószínűleg közülük fog kikerülni, mert a listavezető Gyirmót NB I-es licencét nem adta ki az MLSZ. Három éve a Fradit is hatalmi szóval zárták ki az élvonalból, s most is ezt akarják tenni a kisalföldiekkel szemben.

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Nemzeti Vágta őrült módra | ZETApress
  2. Harmadszor is vágtázunk | ZETApress

Szóljon hozzá!