ZETApress

hírportál

Elismerések a Tükörteremben

Olimpikonok és a paralimpikonok kaptak állami kitüntetéseket és miniszteri elismerő okleveleket koradélután az EMMI Akadémiai utcai Tükörtermében. Simicskó István szerint méltán lehetünk büszkék sportolóink londoni szereplésére, hiszen minden győzelem és minden siker nagyon fontos úgy a sportban, ahogyan az élet minden területén is.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportpolitikáért felelős államtitkára azon a rendezvényen mondta ezt, ahol a XXX. Nyári Olimpiai Játékokon és a XIV. Nyári Paralimpiai Játékokon IV, V. és VI. helyezést elérő sportolók, illetve a felkészítésükben résztvevő sportszakemberek teljesítményét ismerték el. ? Az emberi boldogsághoz hozzátartozik, hogy jót cselekedjünk barátaink, családtagjaink és hazánk felé. Sportolóink jó cselekedete a teljesítményekben van. Önök az olimpián és paralimpián az egész magyar közösségnek okoztak örömet ? mondta az ünnepelteknek az államtitkár.

Köszöntőjében Simicskó István hangsúlyozta, hogy a kormány kiemelt fontosságúnak tekinti a sportot, és a jövőben is szeretne minden támogatást megadni a versenyzőknek és az edzőknek is. Kiss Norbert sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár Pál apostol Timóteushoz írt levelének sorára utalva: …a jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam ? szavakkal kívánt jó egészséget a pohárköszöntőn az ünnepelteknek.

A XXX. Nyári Olimpiai Játékokra összesen 157 magyar sportoló kvalifikált. A magyar csapat összességében nyolc arany-, négy ezüst- és hat bronzéremmel zárta a játékokat. Az éremtáblázaton összesítésben hazánk a kilencedik helyen végzett. A XIV. Nyári Paralimpiai Játékokra 33 sportolóval indult a magyar küldöttség, amelyről két arany-, hat ezüst- és hat bronzéremmel tért haza. Londonban a magyar csapat a paralimpiai éremtáblázat 38. helyét szerezte meg az induló 165 nemzet közül.

A Sportért Felelős Államtitkárság rendezvényén ma azok vették át állami kitüntetéseiket, valamint miniszteri elismerő oklevelüket, akik a szeptember 17-ei, Szépművészeti múzeumbeli ünnepségen nem tudtak részt venni. A mai ünnepségen részt vett Nagy Zsigmond, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nemzetközi igazgatója, Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Balogh Gábor, a miniszterelnök sportügyekért felelős tanácsadója, valamint Sipos Gertrúd, a MOB elnökének tanácsadója is.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Újvárosházi kitüntetések | ZETApress

Szóljon hozzá!