Duna-parti Mikulások
Pirosba borult Budapest belvárosa. Lenyűgöző látványban volt része ma a budapesti járókelőknek és turistáknak: a Fővám téren és a Duna-parton 4500 piros ruhás, fehér szakállas futó hömpölygő tömege teremtett varázslatos karácsonyi hangulatot. Az előzmények idekattintva olvashatók, fotóink Egressy Rita felvételei.
A jubileumi 10. PENNY Mikulásfutás az év legvidámabb sporteseményeként minden eddiginél több résztvevőt vonzott, akik mesterséges hóesésben, ünnepi hangulatban teljesítették a távokat, miközben ajándékokkal – köztük dióval és sós mogyoróval – töltötték meg az SOS Gyermekfalvak puttonyát.
Budapest egyik leglátványosabb téli eseménye a PENNY Mikulásfutás, amely mára igazi tradícióvá vált és elválaszthatatlan az adventi időszaktól. A Fővám térről induló, rekord létszámú piros áradat nemcsak a résztvevőknek, hanem a szurkolóknak, nézelődőknek is felejthetetlen élményt nyújtott. A Duna-parti korzón sétáló turisták is lépten-nyomon megálltak, hogy megörökítsék a futócipős Mikulások végeláthatatlan sorát.
Családok és közösségek a pályán
A 10. jubileumi rendezvény igazi családi program volt, a mezőnyben együtt futottak a kis gyerekek a szülőkkel és a nagyszülőkkel, a 10 év alatti gyerekek aránya elérte a 15%-ot. A vidám hangulathoz hozzájárult a nemzetközi közösség aktivitása is: az itt élő külföldiek – köztük népes japán és koreai csapatok – erősítették a piros forgatagot.
Különleges trend is megfigyelhető, a Mikulásfutás ugyanis természetesen nemcsak férfiaknak szól, hanem a nők is örömmel bújnak a piros jelmezbe és idén 59%-os nevezési aránnyal ők vették át az irányítást.
– Amikor 4500 egyforma, piros ruhás futó egyszerre mozdul meg a hóesésben, az olyan energia, ami betölti az egész várost. A 10. PENNY Mikulásfutás ma megmutatta, hogy a sport télen sem áll meg, sőt: a közösségi élmény és a jótékonyság ilyenkor még erősebb. Büszkék vagyunk rá, hogy megdöntöttük a létszámrekordot, mellyel az esemény mára Budapest egyik téli jelképévé vált – mondta Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda ügyvezetője.
Több ezer ajándék a fa alá
A látvány mellett a segítségnyújtás volt a nap meghatározó élménye. A futók nem érkeztek üres kézzel: a Lónyay Utcai Református Gimnázium aulájában felállított hatalmas puttony színültig telt a rászorulóknak szánt ajándékokkal. Több hétre elegendő tartós élelmiszer és pelenka, valamint játékok, édességek, iskolaszerek gyűltek össze, amelyeket az SOS Gyermekfalvak a gondozásukban élő gyerekeknek juttat el karácsonyra. A Budapest Sportiroda ezzel a vidám, közösségi ünneppel zárta 2025-öt és kíván minden futónak boldog karácsonyt és kilométerekben gazdag új évet!














































































