ZETApress

hírportál

Bianchi: Minőség és Tradíció

A Bianchi márka megalapítása Eduardo Bianchi nevéhez fűződik, aki 1885-ben kerékpár- és gépműhelyt nyitott Milánóban a Via Nirone-n. A nevéhez fűződő műhely az éves során mindenféle jármű ? többek közt motorkerékpár és automobil ? fejlesztésével és gyártásával foglalkozott, az általuk gyártott gépek finom működésükkel és megbízhatóságukkal hamar komoly hírnevet szereztek a Bianchi márkanévnek ? tudtuk meg a Széchenyi kertbeli sajtótájékoztatón.

A kerékpárok gyártása az első időktől kezdve az egyik kiemelt területe volt a cégnek. A legenda szerint Eduardo Bianchi maga készítette a királyi pár kerékpárjait és tanította kerékpározni a leányukat. A Bianchi névvel összefonódó ?celeste? (világos türkiz-zöld) színt, amely hosszú ideig egyeduralkodó volt a Bianchi kerékpárok színvilágában, a királyleány szeme színe ihlette.

A Bianchi cég egyike a három legrégebbi, ma is élő kerékpármárkának. Működésének több mint 120 éve során a fejlesztéseket mindig is a minőség és technikai innováció vezérelte. Legendás kerékpárbajnokok, köztük Fausto Coppi, Felice Gimondi és Marco Pantani által elnyert Giro d?Italia győzelmek és világbajnoki címek sora fémjelzi a cég sikereit.

A Bianchi márka mára a CycleEurope cégcsoport tagja, amely révén biztosított a mai követelményeknek megfelelő hosszú távú gyártástechnológiai háttér, innováció és a világ majdnem minden országában aktív kereskedelmi képviselet. Egy valamit azonban semmilyen technikai újítás, semmilyen szervezet és rendszer nem helyettesít: ez a szív és lélek. Minden egyes Bianchi kerékpár ma is ugyanazzal az odaadással kerül megtervezésre és legyártásra, mint a kezdetekkor, és hűen jelképezik a kerékpározás szeretetét.

A BikeLine Kft. az idei évtől kezdte meg a Bianchi kerékpárok magyarországi disztribúcióját. A kerékpárok egyes boltokban korábban is elérhetőek voltak, azonban a mostani nyitással a teljes modellpaletta, a cég által képviselt magas szintű ügyfélkiszolgálás és bővülő kiskereskedői viszonteladói hálózat biztosítja a kerékpárok minél szélesebb körű elérhetőségét. Az országúti kerékpárok mellett a modellpalettában megtalálhatóak a városi biciklik, a különböző kialakítású trekking (túra) és cross (off-road sport) kerékpárok, az MTB-k (mountain bike-ok), a speciális időfutam és pályakerékpárok, illetve a gyermekkerékpárok is.

A Balaton Bike Fest és a Bianchi

A kerékpározás manapság egyre divatosabb és egyre szélesebb közönséget mozgat meg akár a biciklizést mint aktív szabadidős tevékenységet, akár a közlekedési célú, akár a sport-, akár a versenycélú kerékpározást tekintjük. Aktív kerékpárosok lévén örülünk, hogy részesei lehetünk a kerékpáros kultúra fejlesztésének, és ezáltal életünk egészségesebbé és környezetünk élhetőbbé tételének.

A Bianchi márkanév és kerékpárok minél szélesebb körű piaci bevezetésének kapcsán merült fel az együttműködés lehetősége a Balaton Bike Fest-tel, amelynek keretén belül a BikeLine Kft. névadó szponzori együttműködést kötött a Balaton Bike Fest országúti kritérium versenyére. A verseny neve így Bianchi országúti kritérium verseny lesz.

Bízunk benne, hogy a rendezvény ideális helyszíne és átfogó koncepciója, a rendezés precíz előkészületei és a széles médiakampány biztosítják a Balaton Bike Fest átütő sikerét már az első alkalommal, és hagyományt teremtenek a következő évekre. A június 25-től 28-is tartó balatonfüredi és tihanyi programról további részletek a rendezvény honlapján olvashatók.

Kupadöntő és pótmérkőzés a Dunántúlon

Tegnap lejátszották Siófokon a Liga Kupa-döntőt, ahol a Fehérvár 2:0-s félidő után 3:1-re diadalmaskodott a Pécs felett, megvédve ezzel címüket másodosztályú riválisukkal szemben. A Soproni Ligában Győrött pótolták a február 21-ről elhalasztott 16. fordulóbeli mérkőzést, melyről a Haladás 1:0-s félidő után 3:3-as döntetlennel távozott.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Előre a Kékszalagért

Szóljon hozzá!