ZETApress

hírportál

A COOP ezután is támogat

A COOP a nehéz gazdasági körülmények ellenére is a Magyar Olimpiai Csapat Arany fokozatú Főtámogatója marad. A CO-OP Hungary Zrt. a következő négy évben is arany fokozatú támogatóként segíti a Magyar Olimpiai Bizottságot, a magyar olimpiai mozgalmat. A támogatásról szóló dokumentumot a Hélia Hotelben Schmitt Pál, a MOB elnöke, Csepeli Lajos, az üzletlánc Igazgatóságának elnöke és Murányi László vezérigazgató látta el kézjegyével.

A sajtótájékoztatón Csepeli Lajos elmondta, hogy Magyarország vezető, hazai tulajdonú élelmiszer-üzletláncaként hangsúlyt fektetnek a társadalmi felelősségvállalás keretében az olimpiai eszme és mozgalom népszerűsítésére, a közösségi tudat erősítésére. A vállalat immár 1996 óta a Magyar Olimpiai Csapat arany fokozatú főtámogatója, kiemelt szponzora a hazai kézilabda- és vízilabda-válogatottnak. Mint hangsúlyozta, a COOP és az olimpiai eszme kétségkívül összeforrt.

Csepeli kiemelte, hogy a válság előtérbe helyezte a gazdaság meghatározó szereplőinek vállalati felelősségét társadalmunk, országunk iránt, és a kialakult helyzetben kétségkívül felértékelődött a döntéshozók személyes gondolkodás- és üzleti magatartásmódja. A gazdasági válság ellenére a COOP számára magától értetődő a sport és a Magyar Olimpiai Csapat melletti elkötelezettség, ezért öröm, hogy közvetve hozzájárulhatnak a 2012-ben megrendezésre kerülő londoni olimpiára készülő magyar sportolók támogatásához. Az anyagi segítség mellett a COOP a jövőben is több tízezer embert megszólító és az olimpiai eszmét népszerűsítő programokat tervez a Magyar Olimpiai Bizottsággal együtt.

A COOP munkatársai az elmúlt évek során úgy az athéni, mint a pekingi olimpiát megelőzően szurkolói mozgalmat szerveztek. Ennek keretében az ország 1650 településén, mintegy háromezer COOP boltban egy hónapon keresztül gyűjtötték az olimpiára utazó magyar sportolóknak a buzdító vásárlói és dolgozói aláírásokat, jókívánságokat. Végül a szalagokra írt jókívánságok, üdvözletek Guinness rekordnak is beillő 12 kilométer hosszúságot is elérték.

Schmitt Pál elmondta, örülnek, hogy együttműködésük a COOP Csoporttal továbbra is töretlen. ? Csakis elismeréssel lehet szólni egy olyan cégről, amelyik száz százalékban magyar tulajdonban van, amelynek célja, hogy polcain nyolcvan százalékban magyar árut forgalmazzon, és amely harmincezer magyar embernek ad munkát ? és emellett még a magyar sportra is tud és hajlandó áldozni. A kapcsolat a Magyar Olimpiai Bizottsággal mindezek alapján szinte adja magát, nem véletlen, hogy tizenkét éve tartó partneri kapcsolatunk kiegyensúlyozott, és mindkét fél számára gyümölcsöző. A magunk részéről azt ígérhetjük, hogy ezt a támogatást kiváló eredményekkel háláljuk meg a londoni olimpián ? mondta az elnök.

Murányi László a társaság vezérigazgatója felszólalásában a Coop csoport tavalyi eredményeit ismertette. Elmondta, hogy a klasszikus franchise rendszerben működő, 100%ban magyar tulajdonban lévő hálózat konszolidált éves forgalma a tavalyi év során meghaladta az ötszázmilliárd forintot, ami 14%-os növekedést jelentett 2007-hez képest. Továbbá kiemelte azt a tényt, hogy a társaság csak 2008-ban hárommilliárd forintot fordított fejlesztésekre, vagyis a gazdasági megtorpanásból való kitörés egyetlen lehetséges útjának azt tartja, amit a Coop már évek óta követ: üzletpolitikájukban továbbra is kiemelten kezelik a beruházásokat, fejlesztéseket.

Hangsúlyozta még, hogy mennyire fontos a Coop számára, hogy tagjain, a közel 700 kis- és középvállalkozáson keresztül gyakorlatilag az ország összes településén jelen van, mint az egyik legnagyobb kistelepülési foglalkoztató. Ezért különös jelentőséget tulajdonít annak, hogy a Coop felelős munkáltatóként jelenjen meg a mindennapokban is: a beruházások, hálózatfejlesztések mellett törekszenek a már meglévő munkahelyek megtartására ? nyitottak az alternatív foglalkoztatási formák (pl. részmunkaidő) körének bővítésére is. Mindemellett a Coop továbbra is részt vesz a helyi közösségek mindennapjaiban, így az élsport mellett a helyi, regionális sportélet elkötelezett támogatói kívánnak lenni a jövőben is, hiszen az utánpótlás támogatása a jövőbe történő beruházás.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Az E.ON ezután is támogat

Szóljon hozzá!