ZETApress

hírportál

Futás a stroke elől

A stroke, ismertebb nevén az agyvérzés a 3. leggyakoribb halálok Magyarországon. A Nemzetközi Stroke Day apropóján ezért a betegséggel kapcsolatos megelőzés lehetőségeire és fontosságára Társadalmi Célú Sport és Családi Nappal hívja fel a figyelmet az ESzME ? Egyesület a Stroke Megelőzéséért ? jövő vasárnap, május 10-én.

A stroke (agyér-katasztrófa, agyvérzés) a harmadik leggyakoribb halálok Európában és Magyarországon is. Az érintett betegek közel egyharmada egy hónapon belül meghal, egy másik harmadánál pedig tartós fogyatékosságot okoz ? leggyakrabban bénuláshoz, beszédzavarhoz vezet ? a betegség.

A kórkép hátterében számos kockázati tényező állhat, melyek önmagukban is, illetve egymással társulva a stroke kialakulásához vezethetnek. A legtöbb rizikófaktor szerencsére jól befolyásolható, különösképp a dohányzás, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, vagy a mozgásszegény életmód.

Ennek megfelelően a stroke megelőzésének tíz pontja: Rendszeresen mérem a vérnyomásomat, nem dohányzom, megvizsgáltatom a koleszterinszintemet, ellenőriztetem a vércukorszintemet, nem iszom nagy mennyiségben alkoholt, karbantartom ismert szívbetegségemet, ellenőriztetem ismert érszűkületemet, naponta legalább 30 percet mozgok, kerülöm a stresszes életmódot és gyógyszereimet az előírás szerint szedem.

Az ESzMEfuttatás elnevezésű társadalmi célú Sport és Családi Nap során a résztvevők a fenti pontok legalább felét mér rendezvény helyszínén ?teljesíthetik?. A megjelentek hasznos információkat kaphatnak a betegséggel kapcsolatosan akár előadások, vagy személyre szóló tanácsadás során is, és több rizikótényezőt jól kimutató egészségügyi szűrés is várja az érdeklődőket.

A mozgásszegény életmód elleni figyelemfelhívás jegyében a 11 órakor rajtoló nyílt futóversenyre egyaránt várják profik és amatőrök nevezését, akik az öt és tízezer méteres távok között választhatnak. Minden résztvevő megkapja az esemény pólóját, és a legjobbakat pedig összesen 800 ezer forint értékű díjak és értékes nyeremények várják. A futóprogram különlegessége a pályában lévő szintkülönbség ? a hegyi jelleg ?, valamint a kifejezetten családok és iskolák (iskolások) részére kialakított ezer méteres táv.

A Magyar Stroke Társaság támogatásával, a Nemzetközi Stroke Day magyarországi rendezvényeihez csatlakozva megvalósuló futóverseny és rendezvény helyszíne Csillebércen, a Konkoly-Thege Miklós úti Szabadidő- és Ifjúsági Központban lesz, írtuk meg két héttel ezelőtt.

A futás és a szűrővizsgálatok mellett számos más programmal is várják a nem (csak) futni vágyókat a helyszínen. Vetélkedők, gyermekprogramok, gyermek-játszóház és a nagyszínpadon zajló szórakoztató műsorok egészítik majd ki a stroke-kal, az egészséges életmóddal kapcsolatos előadásokat. A résztvevőket az ingyenes belépés mellett szintén térítés nélkül igénybe vehető parkolási, öltözési lehetőség várja majd a helyszínen. A rendezők szeretettel várnak minden érdeklődőt a helyszínen, az esemény napján! A versennyel és a rendezvénnyel kapcsolatban további információk kérhetőek e-mail címükön, vagy a (06-1) 270-2822 telefonszámon.

Osztrákok ellen kezdünk a bennmaradásért

Lettország 2:0-ra verte tegnap az osztrákokat az A-csoportos jégkorong vb-n, így nyugati szomszédunk jutott az alsóházba. Velük holnap délután, a dánokkal vasárnap, a németekkel pedig hétfőn játszunk a benn maradásért. Mivel a következő vb-t Németország rendezi, így ők utolsóként sem eshetnek ki. Ezzel az esélyeink szinte nullárra csökkentek, mert a bennmaradáshoz a dánokat is meg az osztrákokat is meg kellene előznünk.

Mégsem lett vendéggyőzelem a Soproni Liga 25. fordulójának záró mérkőzésén. Az Újpest 3:2-re kapott ki az MTK-tól a Hungária körúton, így a Debrecen két pontelőnnyel átvette a vezetést a bajnoki táblázaton.

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Jerezben folytatják
  2. Májusi ESzMEfuttatás | ZETApress

Szóljon hozzá!