ZETApress

hírportál

Májusi ESzMEfuttatás

Immár második alkalommal szervez Társadalmi célú Sport és Családi Napot május 9-én az ESzME (Egyesület a Stroke Megelőzéséért). A rendezvény a Magyar Stroke Társaság támogatásával, a Nemzetközi Stroke Nap magyarországi rendezvényeihez csatlakozva valósul meg. Az eseményen futóversenyek, sport, családi és szórakoztató programok várják az érdeklődőket.

A tavalyihoz hasonló ESzMEfuttatást az ESzME (Egyesület a Stroke Megelőzéséért) szervezi május 9-én (a Győzelem napján!) 10-től 15 óráig. A tavaly közel 2000 résztvevőt vonzó futóverseny és a rendezvény helyszíne a Csillebérc, Szabadidő- és Ifjúsági Központban ? a XII. Konkoly Thege Miklós utca 21-ben ?, a sportpálya területén.

A futóverseny és családi nap célja, hogy felhívja a figyelmet a stroke betegséggel kapcsolatos megelőzés lehetőségeire és fontosságára, valamint hangsúlyozza az egészséges életmód, a rendszeres testmozgás jelentőségét, valamint ráirányítsák a figyelmet a betegség felismerésére és az ezzel kapcsolatos teendőkre.

A 11 órakor rajtoló nyílt futóversenyre egyaránt várják profik és amatőrök nevezését, akik az 5 és 10 kilométeres távok között választhatnak. Minden résztvevő megkapja az esemény pólóját, a legjobbakat pedig összesen 800 ezer forintértékű díjak és értékes nyeremények várják. A futóprogram különlegessége a pályában lévő szintkülönbség ? a ?hegyi jelleg? ?, valamint a kifejezetten családok és iskolás csoportok részére kialakított 1000 méteres táv.

A futóverseny mellett számos más sport, családi és szórakoztató programmal várják az érdeklődőket. Az egészség jegyében számos hasznos témáról tájékozódhatnak, valamint egészségügyi szűrővizsgálatokon is részt vehetnek a látogatók. Mindezt a Nagyszínpadon zajló szórakoztató műsorok, valamint gyermekprogramok, vetélkedők, versenyek egészítik majd ki.

A résztvevőket az ingyenes belépés mellett szintén térítés nélkül igénybe vehető parkolási, öltözési lehetőség várja majd a helyszínen. Minden, a versennyel kapcsolatos információ, valamint futóversenyre történő nevezés részletei a weboldalukon megtalálhatóak, a rendezők szeretettel várnak minden érdeklődőt a helyszínen, az esemény napján! További információk a (06-1) 270-2822 telefonszámon is kérhetők.

Szóljon hozzá!