ZETApress

hírportál

Indul a Spanyol Bajnokság

Péter múltkori futamgyőzelme után az albacete-i pályán veszi kezdetét az idei spanyol bajnoki szezon, melyen a Faster Management két fiatal tehetséges versenyzője, Sebestyén Péter és Györfi Alen is megméretteti magát ? tudtuk meg Sajtóosztályuktól.

A szombati kvalifikációs tréningek az időjárás miatt eléggé felemásra sikeredtek, de mindkét magyar motoros igyekezett az adott helyzetből a lehető legtöbbet kihozni. Reggel még vizes pályán indult az időmérő, de az edzés felétől már száraz gumikra cserélték a papucsokat a csapatok. A második kvalifikáción körülbelül másfél perc telt el, mikor kiadós égi áldás érkezett, és hiába állt el öt-tíz perc múlva, az edzés hátralévő részében végig vizes volt a pálya. Peti ma a 7. helyről, míg Alen ? technikai problémákkal küszködve ? a 20-ról vág neki a versenynek.

Összességében elégedett vagyok a rajthelyemmel, bár úgy érzem nem sikerült kihoznom magamból a maximumot. Az első időmérőn talán eltaktikáztuk magunkat azzal, hogy túl későn tettük fel a száraz gumikat és kevés idő maradt a javításra. Holnap mindenképpen az első 5 között szeretnék végezni, és pontokat szerezni ? nyilatkozta Sebestyén Péter.

Nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztem. Sajnos a futómű beállítással nem sikerült előre lépni, ami akkor jött igazán elő, amikor felszáradt a pálya és lehetett volna jobb rajthelyet érő időket motorozni. Holnapra kicseréli a csapatom első villát és bízunk abban, hogy ez javulást eredményez ? mondta Györfi Alen.

Végig keményen dolgozott mindkét versenyző, nem lehet panasz a hozzáállásukra. Alen motorján holnapra kicserélik az első villát, reméljük, hogy ez megoldás lesz a problémákra. Holnap 9 óra után kezdődik a warm up, majd 11.25 órakor startol a mezőny ? nyilatkozta Roberto Favaro az időmérés után.

Nehéz kvalifikáción vannak túl Alenék, de mindkettejük rendelkezik már annyi tapasztalattal, hogy ki tudják hozni a helyzetből a maximumot. Nagyon szurkolok nekik holnap a versenyen és remélem, hogy amikor beszélek velük majd telefonon a futam után, elégedettek lesznek ? értékelte Talmácsi Gábor a történteket.

Tegnap is nyert a Fradi

Délután a Fradi a Vácot fogadta az Üllői úton. A zöld-fehérek 6:1-re verték vendégüket, s előnyük már szinte behozhatatlanak tűnik az NB II Keleti csoportjában. Nyugaton az élmezőnyben sokkal szorosabb versenyre van kilátás az NB I-be jutásért.

A Soproni Ligában vendégsikerek születtek. Az Újpest Kaposváron, míg a Győr Diósgyőrben egyaránt 3:2-re győztek, míg a Fehérvár 4:0-ra verte az MTK-t a Hungária körúton. A ZTE 1:1-es döntetlennel rabolt pontot Pakson. Három hazai győzelem is született: a honvéd 1:0-ra verte Nyíregyházát, a REAC 3:1-re a Siófokot, Kecskemét meg 3:2-re a Haladást. Este a Vasas a debrecent fogadja a Fáy utcában.

Nem borult a papírforma

Az éllovas MKB Veszprém és a címvédő Pick Szeged férfi kézilabdázói játsszák az 51. Magyar Kupadöntőt ma délután háromnegyed 1-kor a SYMA Csarnokban. A dunántúliak a tegnap délutáni elődöntőben 35:23-ra verték az FTC-t, míg a következő találkozón a dél-alföldiek 32:23-ra a gyöngyösieket. A tegnapi vesztesek délelőtt negyed 11-kor küzdenek meg a 3. helyért.

Kínában nem hozták a formájukat

Az idei két Formula?1-es futam sikercsapata, a Brawn-Mercedes nem remekelt a Kínai Nagydíj tegnapi időmérő edzésén. Barrichello csak a negyedik, Button meg az ötödik helyről indulhat ma délelőtt. Az első rajtkockát Vettel (Red Bull-Renault), a harmadikat csapattársa, Webber szerezte meg. A második helyről Alonso (Renault), a hatodikról Trulli (Toyota) vághat neki az 56 körös, 305 kilométeres és 480 méteres távolságnak.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Peches kezdet

Szóljon hozzá!