ZETApress

hírportál

Eb-re mennek pólósaink

Itt a férfiválogatott Eb-felkészülési kerete: 25 játékossal és két kereten kívüli meghívottal tervezi a férfiválogatott Eb-felkészülését Varga Zsolt szövetségi kapitány. A csapat igen sűrű program elé néz, több közös edzőtáborozással és sok hivatalos mérkőzéssel – tudatta Csurka Gergely sajtófőnök.

Nyáron már bevált, hogy szinte folyamatosan tűzben tartja játékosait Varga Zsolt – a január 10-én, Belgrádban startoló Európa-bajnokság előtt sem lesz ez másképp. A felkészülés jövő hétfőn 08-án kezdődik, de már a következő nap Párizs felé veszi az irányt az együttes, ahol a franciákkal készül majd egy hivatalos meccsen, ezután itthon készül a horvátokkal, majd az olaszokkal, akikkel szintén megütközünk egy-egy találkozón: december 17-én Szegeden a horvátokkal és 20-án a Komiban az olaszokkal.

Karácsony után azonnal egy rotterdami torna következik a hollandokkal, horvátokkal és törökökkel, majd az újév Trebinjében éri a csapatot, ahol Európa krémjével vívja az Eb előtti utolsó meccseit – a mi hármas csoportunkban a görögök és a franciák szerepelnek, a végén a helyezés függvényében a másik ágról találkozunk az olasz-szerb-spanyol trió valamelyikével.

A keret a szokásosnál nagyobb, részben azért, mert a felkészülés első hetében a légiósok közül csak Nagy Ádám lesz itt, a többieknek még lesz egy bajnoki fordulójuk, részben azért, mert sok fiatalt szeretnék tesztelni a keretszűkítés előtt. Ne feledjük, két hely automatikusan felszabadult, hiszen a világbajnoki ezüstérmesek közül nem lesz itt Molnár Erik, aki hosszú hónapokat hagyott ki gerincproblémái miatt, és Vámos Márton is azt kérte tőlem, hogy tekintsek el a szerepeltetésétől, 34 évesen inkább regenerálódni szeretne és nem fél évben belül Eb-n szerepelni egy vb után – mondta a névsor kapcsán Varga Zsolt.

A keretben továbbra sem szerepel a múlt nyarat szintén pihenés miatt kihagyó Zalánki Gergő. – Amellett, hogy figyelnem kell, egy-egy játékos a karakterével miként illeszkedik ebbe a Párizs óta jelentősen átalakult csapatba, jelenleg továbbra is a fiatalabbak szerepeltetésére helyezem a hangsúlyt. Éles helyzetekben szeretném minél többjüket kipróbálni több poszton is, ennek szellemében állt össze a jelenlegi keret – jelezte a szakvezető.

Az Európa-bajnokságon a magyar válogatott sorrendben Franciaországgal (január 10-e 15:15), Montenegróval (január 12-e 15:15) és Máltával (január 14-e 12:45) játssza a csoportmérkőzéseit, majd az új lebonyolítási rend szerint 16-án, 18-án és 20-án következnek a középdöntős összecsapások, a papírforma szerint a spanyolok, a szerbek és a hollandok ellen. A férfiválogatott Eb-felkészülési kerete:

Kapusok: Csoma Kristóf (Endo Plus Service-Honvéd), Gyapjas Viktor (BVSC-Manna ABC), Mizsei Márton (Vasas-Plaket), Vogel Soma (FTC-Telekom).

Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Olympiacos SFP), Batizi Benedek (BVSC-Manna ABC), Burián Gergely (CN Barceloneta), Csacsovszky Erik (BVSC-Manna ABC), Dala Döme (Vasas-Plaket), Ekler Bendegúz (Endo Plus Service-Honvéd), Fekete Gergő (FTC-Telekom), Jansik Szilárd (FTC-Telekom), Kovács Péter (BVSC-Manna ABC), Leinweber Olivér (RN Savona), Manhercz Krisztián (FTC-Telekom), Mészáros Mátyás (BVSC-Manna ABC), Nagy Ádám (CN Marseille), Nagy Ákos (FTC-Telekom), Simon Henrik (Endo Plus Service-Honvéd), Szalai Péter (Vasas-Plaket), Tátrai Dávid (BVSC-Manna ABC), Varga Vince (FTC-Telekom), Vigvári Vendel (FTC-Telekom), Vigvári Vince (CN Barceloneta), Vismeg Zsombor (FTC-Telekom).

Kereten kívüli meghívottak: Lugosi Csongor (FTC-Telekom), Szécsi Marcell (UCLA).

Szóljon hozzá!