ZETApress

hírportál

Aranyos Krisztiánok

Berki Krisztián fantasztikus gyakorlattal aranyérmet nyert ló-lengésben tegnap délután a londoni olimpián. A finálé másik magyar szereplője, Hidvégi Vid nyolcadik lett. Berkié a magyar csapat harmadik aranyérme a mostani játékokon ? láttuk az m1-en.

Berki a magyar tornasport történetének 15. olimpiai aranyérmét szerezte, ezen a szeren pedig Pelle István (1932), Magyar Zoltán (1976, 1980) és Borkai Zsolt (1988) után övé az ötödik magyar elsőség. Ezt megelőzően legutóbb Csollány Szilveszter nyert aranyat magyar tornászok közül, aki 2000-ben, Sydneyben gyűrűn bizonyult legyőzhetetlennek.

Késő estig kellett várnunk az újabb aranyéremre, melyet a kalapácsvető Pars Krisztián nyert meg. A magyar atléta a döntőben egyedüliként dobott 80 méter fölött. Az idén Európa-bajnok, tavaly világbajnoki ezüstérmes szombathelyi dobó számított a döntő esélyesének. Idei tíz versenyéből kilencet megnyert, s csupán az a fehérorosz Ivan Tyihon dobott nála nagyobbat, akit 2004-es és 2005-ös doppingmintáinak újraellenőrzése miatt visszaléptettek a selejtező előtt. A fináléba került kalapácsvetők közül a 82,28 méteres idei legjobbal rendelkező Parson kívül csak az orosz Kirill Ikonnyikov tudott a szezonban 80,71 méterrel 80 fölé kerülni.

Aranyak közt jött egy bronz

A kötöttfogású birkózók 55 kilós súlycsoportjában Módos Péter bronzérmet szerzett tegnap este úgy, hogy a helyosztón három menetben legyőzte dán riválisát. Az idén Európa-bajnoki ezüstérmes, 24 éves szigetvári versenyző ? aki a negyeddöntőben kikapott az iráni Hamid Mohammad Szorjan Reihanpurtól, majd a vigaszágon legyőzte a kirgiz Arszen Jeralijevet ? utolsó londoni meccsén az elődöntőből vereséggel távozó Haakan Erik Nyblommal találkozott.

Péter a győzelmi örömben cigánykereket hányt és dupla hátra szaltóval örvendeztette meg a publikumot, majd boldogan a szőnyeg szélén álló Struhács György szövetségi kapitány nyakába ugrott. Ezzel a magyar birkózás történetének 18. olimpiai bronzérmét szerezte meg. Mai három érmünkkel összesen 4 arany-, 1 ezüst- és 3 bronzérmünk van, 8 érmünkkel a tizedikek vagyunk az éremtáblázaton. A 204 résztvevő ország közül eddig csak 61-en szereztünk érmet Londonban.

Újabb érmünk várható

Vízilabdázóink is szaporíthatják érmeink számát. A briteket szombaton 17:6-ra verő fiaink után tegnap délután lányaink nagy küzdelemben 11:10-re verték az oroszokat. A kedd esti elődöntőben a brit hölgyeket 9:7-re verő Spanyolország lesz az ellenfelünk. A másik ágon a kínaiakat verő ausztrálok játszanak az olaszokat verő amerikai lányokkal a csütörtöki döntőbe jutásért.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Megvan a 2. ezüstérmünk! | ZETApress

Szóljon hozzá!