ZETApress

hírportál

Póló az Akváriumban

Szurkoljunk együtt a magyar vízilabda-válogatottnak! ? hívott a Soproni Sör tegnap délután 4-re az Erzsébet téri Akvárium Klubba, ahol a Kemény legények első londoni olimpiai meccsét nézhettük meg az óriási képernyőn. A Soproni Sör Budapestről is, a szurkolókkal közösen szerette volna segíteni őket.

A pólós fiúknak most lett volna legnagyobb szükségük a drukkolásra és a szeretetre, hiszen életük egyik legnehezebb meccse előtt álltak: a legnagyobb riválisnak tartott Szerbiával játszott nemzeti válogatottunk. A csapatnak minden erejére és tudására szüksége lett volna a győzelemhez, de sajnos ez nem sikerült. 14:10-re kikaptunk, következő ellenfelünk 31-én, kedden délelőtt 11-kor Montenegró válogatottja lesz.

A mérkőzés előtt Tóth Gergely, a Soproni Sör stratégiai kommunikációs menedzsere és Kovács Ági olimpiai úszóbajnoknő egy fontos bejelentést tett: elmondták, hogy a Facebookon meghirdetett szurkolói szlogen-verseny három győztese egy hétvégét tölthet el Londonban az olimpia utolsó napjain. Augusztus 10-én, pénteken utazik ki a három fiatalember Ágival. Az Olimpiai falut is megtekintik, de nem ott, hanem egy közelében lévő szállodában laknak majd. 11-én, szombaton a birkózó döntőket, míg 12-én, vasárnap a vízilabda bronz- és aranymeccset tekinthetik meg. Haza 13-án, hétfőn repülnek.

Soproni Sört egy londoni szurkolói klubban is kaphatunk az olimpia alatt, ahol Kasza Tibi és angol üzlettársa a tulajdonos. Sok magyar vendégük van, sokan nézik náluk tévén az olimpiát egy-egy jó Soproni mellett. Sajnos az olimpia után már nem ihatják a finom magyar sört, mert a nagy távolság miatt költséges az egyedi szállítás, így árban nem versenyképesek az angol sörökkel.

Az Akváriumban olyan sapkákat is árultak, melyekkel múlt szombaton a Városligetből Londonba induló Robur Expedíció tagjait is megajándékozták. Sajnos ők sem sikeresebbek pólósainknál, mert az NDK-ban 24 éve gyártott járművük csütörtök hajnalban épp Németországban robbant le. S hogy mégis legyen valami öröm is az ürömben, amíg vízilabdázóink a 4. negyedüket játszották, Ungvári Miklós 66 kg-ban ezüstérmet szerzett. A szombaton 48 kg-ban bronzérmet nyert Csernoviczki Éva után ő a második tatabányai cselgáncsozó, aki éremmel térhet haza Londonból.

Bronz és ezüst után aranyérem!

Minden jó, ha jó a vége: megvan az első aranyunk! A kardozó Szilágyi Áron este fél 9-kor aranyérmet szerzett a fegyvernem vasárnapi egyéni versenyében, miután a fináléban rendkívül magabiztosan, 15:8-ra legyőzte az olasz Diego Occhiuzzit. Ez a magyar vívósport 35. ötkarikás elsősége, Magyarország 161. aranyérme. A brit fővárosban a Vasas 22 éves vívójáé lett az első magyar diadal. Az első londoni hétvégi mérlegünk: egy bronz-, egy ezüst- és egy aranyérem!

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Samsung az olimpián | ZETApress
  2. Aranyos Évike | ZETApress

Szóljon hozzá!