ZETApress

hírportál

Végigjárták a Borok Útját

Tegnap este a Gundel étteremben vehették át a XI. Magyar Borok Útja Rallye nyertesei jól megérdemelt jutalmukat. Mint pénteken megírtuk, a mezőny a Kossuth Lajos térről indult három napos útjára. Igaz, a rajtsorrend némiképp eltért az egy héttel korábban kisorsoltnál, de erre már csak az ilyen megrszállott számmisztikus figyelt, mint jelen sorok írója.

A mezőny az első játékon Pakson vett részt, majd elindult visszafelé. A két évvel ezelőtti útvonallal ellentétben most nem a pár éve átadott szekszárdi Duna-hídon mentek át az Alföldre, hanem a dunaföldvári átkelőn. Innen már a megszokott út vezetett tovább Kiskörösre, az ebéd helyszínére. Az első napi célállomás Debrecen volt.

Másnap Tokaj és környéke nyújtott maradandó élményt. Igaz, előtte még megálltak Nyíregyházán, ahol a megyei jogú város és környéke szerepelt a tesztkérdések témájaként. A felkészüléshez jó támpontot szolgáltatott az egy héttel korábban kiosztott reklám anyag. Tokajban két galériát is megtekintettek. Az egyikben a helyi borász társaságok, míg a másikban lengyel festők alkotásaival ismerkedhettek meg.

Megmentették a pisztrángost

A második éjszakát Lillafüreden töltötték a rallye-sok. Mint két hónapja megírtuk, az ottani pisztrángos a tavaszi esőzést követő áradások miatt alaposan tönkrement. Ezt szerette volna Herényi Károly MDF-es frakcióvezető most megmenteni. Mivel a tulajdonos nem volt hajlandó semmiféle anyagi segítséget elfogadni, a versenyzők most nagy mennyiségű halat vásároltak, jóval áron felül.

Miskolcról Verpeléten és Gyöngyösön át érkeztek vasárnap délelőtt a hungaroringi csúszkálásra. Borulás most sem volt, bár a pálya alaposan próbára tette a párosokat. A múlt csütörtökön nulla kilométerrel átvett Fordokat ma estig kell visszaadni Budaörsön. Legközelebb jövő év augusztusában találkoznak a XII. Magyar Borok Útja Rallye-n, mely jó főpróbának ígérkezik az októberi dél-afrikai verseny előtt.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Első Coop Rallye a minőségi magyar termékekért

Szóljon hozzá!