ZETApress

hírportál

Első Coop Rallye a minőségi magyar termékekért

Péntektől van úton az I. Coop Rallye közel ötvenfős mezőnye. Az autók a Gesztnyés kertből indultak el országjáró útjukra. A Co-op Hungary Zrt. hagyományteremtő céllal szervezte meg az első Coop Rallye a minőségi magyar termékekért nevű autós vetélkedőt. Ezzel akarja felhívni a figyelmet a Magyarországon előállított élelmiszeripari termékekre, és összefogja a magyar termelői és vállalkozói réteget a minőségi hazai termékek védelme érdekében.

A szervezők célja, hogy hangsúlyozzák, hogy a hazai gazdaság megerősödése szempontjából fontos a jogkövetően, tisztességesen kereskedő cégek hosszú távú, állami támogatása, elismerésére. A magyar élelmiszerek piacon maradásáért, illetve a hazai iparért az FMCG szektor legjelentősebb kereskedelmi és gyártó cégeinek vezetői felelősséget éreznek, és az FVM-mel együtt a kezdeményezés mellé álltak. A kezdeményezés fővédnökségi tisztjét az agrárminiszter vállalta.

A rallye így szimbolikusan bebizonyítja, hogy a szakma képviselői a sokszor kiélezett piaci verseny ellenére is képesek a mindannyijukat érintő közös célokért összetartani, együtt fellépni.

A rallye-n 32 cég indította 42 versenyautóját, és a résztvevők az útvonal alatt érintik a régiók kiemelt gyártó és forgalmazó központjait, ahol megbizonyosodhatnak a hazai termelők és gyártók felkészültségéről és magas technikai színvonaláról. Célbaérésükről holnap mi is beszámolunk.

A rallye nem csak játékos verseny, hanem komoly szakmai üzenete is van. Ezért fontos, hogy a piaci szereplők döntő része a túrát már az első évben is alkalmasnak találta a közvélemény figyelmének a felkeltésére így részvételükkel támogatják. A Magyar Borok Útja Rallye már tíz éve sikeres, talán ez a kezdeményezés is hasonlóan eredményes lesz.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Célba értek az autósok

Szóljon hozzá!