ZETApress

hírportál

Azért a tél az úr

Nem lesz forduló a héten a Soproni Ligában. Nem csak a ma estére halasztott Győr?Haladás, hanem a holnapra halasztott ZTE?Debrecen mérkőzést is továbbhalasztották. Egyelőre nem tudni még, hogy mikor kerül sor a találkozókra, mert ez az időjárás függvénye. A hétvégi teljes 17. forduló is elmarad, s a pótlásról sincs még döntés.

Vasárnap este lejátszották a 16. forduló hatodik mérkőzését. Nyíregyházán az Újpest 3:1-re nyert, s ezzel beérte az élen álló Debrecent a táblázaton. Igaz, a cívisváros csapata ? mint fentebb jeleztük ? egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.

Nincs visszaút Afrikába

Jövőre is Dél-Amerikában rendezik meg a Dakar Rallye-t ? derült ki a minap. A szervezők úgy döntöttek, hogy nem viszik vissza a versenyt Afrikába, hanem újra Argentínában indítják el a futamot. Másfél éve még úgy tűnt, hogy talán már az idei, de a jövő évi rajt biztosan a budapesti Hősök terén lesz, tőlünk jut majd el a mezőny a Dunántúlon át Portugáliába, s onnan tovább Afrikába. Mint köztudott, biztonsági okokból aztán a tavalyi Dakart meg se rendezték, az idei pedig az Újvilágba költözött.

A Dunántúli útvonal az idén mégse lesz bejárva. A tavalyi Közép-Európai Rallye-hoz hasonlót idén is terveztek, de most nem áprilisban, hanem októberben rajtoltak volna el. Az útirány is módosult, mert Románia helyett Horvátországba készültek. A hazai gyorsasági szakaszok megint katonai lőtereken lettek volna, de az alföldi Táborfalva helyett Veszprém környékén. A versenynek mégsem adhatunk otthont, mert a szükséges engedélyeket nem sikerült beszerezni, így a rendezők lemondták a programot. Bővebbet itt olvashatunk.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Bemutatkozott a WTR Team

Szóljon hozzá!