ZETApress

hírportál

Összeállt a nagy csapat

Tegnap délután lezárult a nevezési határidő a 16. Magyar Borok Útja Rallye-n. A száz páros holnap veheti át a startcsomagot a Regő Kft. Bécsi úti irodájában Regőci Attilától. Mindegyiküknek érvényes jogsival, autóiknak érvényes műszakival és kötelező biztosítással kell rendelkeznie.

Két szépségkirálynőnk ? Szunai Linda és Szabó Dóra ? a legjobb női páros címéért versenyez. Rajtuk kívül még 16 női páros indul. Az újságírók mezőnye is népes lesz a 19 párral. A legjobb kormányos-trófeákért újra a politikusok indulnak. A verseny két miniszteri fővédnöke Fazekas Sándor vidékfejlesztési és Pintér Sándor belügyminiszter lesz.

Orosz Barbara lett a rendezvény háziasszonya, aki 2009-ben és ?10-ben már végigment a boros futamon. Ezért is volt furcsa, hogy a kötelező tegezés ellenére a múlt csütörtöki sorsoláson mindenkit magázott, s a vele készült interjú a rallye igényes műsorfüzetében is magázódva íródott. Kár pedig, mert ezzel megtört egy 15 éves remek hagyomány!

A száz autó péntek reggel 8 órától egy percenként indul a Parlament elől az Agárd, Somló-hegy, Szentgyörgyvár, Nagyrada útvonalon Zalakarosra. A Hotel Karos Spa éttermében este fél 9-kor lesz a vacsora, utána hajnali 2-ig B. Tóth László diszkójában táncolhatunk. A vacsora előtt még egy jó fürdésre is lesz időnk a szálloda termálvizű medencéiben.

A szombati reggeli után is 8-tól rajtolnak el a versenyzők, s mindenkit megszondáznak indulás előtt. Ha sem a sofőr, sem a mithfárer nem józanodik ki délelőtt 10-ig, kizárják őket a versenyből, s kénytelenek lesznek továbbra is a hotel vendégszeretetét élvezni! Az aznapi táv egyébként jóval rövidebb lesz a péntekitől: Marcali, Rádpuszta és Zamárdi érintésével kell eljutnunk estig Siófokra. A Hotel Azúrban a program hasonló lesz a zalakarosihoz. A szobákban a mini-bárban és a szállodai drinkbárokban a fogyasztást, valamint az esti vacsoráknál a sör- és pálinkafogyasztást mindenki magának fizeti, ez nem része a háromnapos teljes ellátásunknak.

Vasárnap a Korinthos éttermi reggeli után 8 órától a Harc, Bonyhád, Szekszárd útvonalon jövünk vissza Budapestre, ahol érkezésünk délután 3 órától várható a Kossuth téri célban. A távot mindenki saját kocsival teljesíti, a tankolást ki-ki magának fizeti, s az autópálya matricákról is a versenyzőknek kell gondoskodniuk, a kocsikra ragasztandó rajtszámokat és reklámmatricákat viszont a szervezők adják. Borospincénként mindenki kap egy-egy üveg bort is ajándékba, fejenként mintegy húszat.

A múlt csütörtöki sorsolás a Gellérthegyen volt, a vasárnap esti díjátadó gála viszont a Hegyaljai úti Bara Hotel Átrium-termében lesz. Először kap majd egy-egy serleget a legjátékosabb páros, aki a legötletesebb módon vicceli meg sporttársait. A verseny főbírója idén is Molnár Tamás salgótarjáni sportbíró lesz. Az előző években sem fordult elő sosem óvás ? pedig az ingyen van! ?, így idén is sportszerű versenyre számíthatunk!

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Előre a borok útján | ZETApress

Szóljon hozzá!